Eddy Sabat végre összehozta az áhított tornagyőzelmet

Retee - 2015 május 19. 21:08

Bár több nagy pókeres név is behúzta már itt a bajnoki címet, a leghíresebb győztes mégsem profi zsugás, hanem egy színész, hisz 2004-ben Ben Affleck diadalmaskodott a California State Poker Championship 10 ezer dolláros főversenyén, amivel akkor az amerikai több mint háromszázezer dollárt kaszált. Az idei győztes pénzdíja viszont meg sem közelítette a 2004-es csúcsot, noha Eddy Sabat így sem panaszkodhatott, aki karrierje első komoly tornagyőzelmét aratta Kaliforniában. Utóbbi tény kissé azért meglepő, mivel Sabat egyáltalán nem tartozik a kezdő pókeresek közé, sőt 2,6 millió dolláros élő torna bevételével a mezőny egyik legeredményesebb tagjának számított, csak éppen az amerikai jellemzően a döntő asztalokig jutott el eddig a kiemelt eseményeken, ahol már győzelem nélkül is komoly pénzeket vehetett ki a nyereményalapból. Kaliforniában viszont végre sikerült neki feltenni a pontot az i-re, miután a heads-upba verekedve magát legyőzte Steve Vargast, ezzel 129 ezer dollárt kaszálva, plusz egy 10 ezer dollárt beülőt szerezve az LA Poker Classic Main Eventjére.

Hiba!
Hiba!
Hiba!
Hiba!
Hiba!

Regisztráció véglegesitése

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket

Üdvözlünk a MachoPoker közösségben!

Gratulálunk, már csak egy lépés van hátra a regisztráció véglegesítéséhez!

Az aktiváláshoz szükséges linket elküldtük a megadott email címre.

FONTOS!
A regisztrációt megerősítő levél néhány esetben a Spam mappába, vagy a Promóciók közé kerül. Ha sehol sem találod vedd fel velünk a kapcsolatot a segitseg@machopoker.hu email címen.

Jó játékot kíván a
Machopoker.hu csapata!

Hiba! A felhasználónév nem lehet üres.

Regisztráció Facebook-al

Kérlek válassz felhasználónevet:

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket és az Adatvédelmi Nyilatkozatunkat.

Mégsem Facebook-al regisztrálok

Regisztráció Google-el

Kérlek válassz felhasználónevet:
Hiba! A felhasználónév nem lehet üres.

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket és az Adatvédelmi Nyilatkozatunkat.

Mégsem Google-el regisztrálok