Dan Colman beindult!

Retee - 2015 június 30. 19:29

2013-ban 194 ezer dollárt szedett össze az élő tornákon, ami nem rossz teljesítmény, ám az elittől így is fényévekre állt Daniel Colman, aki ekkor még vélhetően maga sem sejtette, hogy a következő év már róla fog szólni. Pedig pontosan ez történt, hisz az amerikai 2014-ben több mint 22 millió dollárt kaszált a versenyeken, amivel egy csapásra felkerült minden idők legeredményesebb pókereseinek listájára, és olyan legendás, több évtizede játszó arcokat előzött be mindössze 12 hónap alatt, mint amilyen Phil Hellmuth, vagy éppen Johnny Chan. Persze érdekes kérdés, hogy egy ilyen kiugrás után vajon mire képes egy újdonsült pókeres sztár, és igaz ami igaz, Colman meglehetősen csendesen kezdte meg 2015-öt, olyannyira, hogy idén még egyetlen dollárt sem szerzett élő tornákon. A fiatal amerikai most viszont beült - több más nagy név társaságában - a High Roller for ONE DROP tornára, ahol ismét megvillantotta kivételes tudását. Colman végül éppen hogy csak, de lemaradt az utolsó párharcról, ám így is felfért a dobogóra, ráadásul idei első pénzes helyével rögtön 1,5 millió dollárt szerzett.

Hiba!
Hiba!
Hiba!
Hiba!
Hiba!

Regisztráció véglegesitése

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket

Üdvözlünk a MachoPoker közösségben!

Gratulálunk, már csak egy lépés van hátra a regisztráció véglegesítéséhez!

Az aktiváláshoz szükséges linket elküldtük a megadott email címre.

FONTOS!
A regisztrációt megerősítő levél néhány esetben a Spam mappába, vagy a Promóciók közé kerül. Ha sehol sem találod vedd fel velünk a kapcsolatot a segitseg@machopoker.hu email címen.

Jó játékot kíván a
Machopoker.hu csapata!

Hiba! A felhasználónév nem lehet üres.

Regisztráció Facebook-al

Kérlek válassz felhasználónevet:

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket és az Adatvédelmi Nyilatkozatunkat.

Mégsem Facebook-al regisztrálok

Regisztráció Google-el

Kérlek válassz felhasználónevet:
Hiba! A felhasználónév nem lehet üres.

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket és az Adatvédelmi Nyilatkozatunkat.

Mégsem Google-el regisztrálok