Blom letarolta az online asztalokat

Retee - 2015 július 19. 21:04

A WSOP végeztével egyre több nagy név vissza a megszokott asztalokhoz, azaz a PokerStars vagy éppen a Full Tilt online játékaihoz, ahol azonban most egy olyan arc tarolta le a mezőnyt, aki idén kihagyta a póker-világbajnokságot. Sőt, Viktor Blom nemrég csúnya pofont kapott egy riválisától, ez azonban - szokás szerint - nem szegte kedvét a svéd ásznak, aki az elmúlt napokban elképesztő formában játszott, és gyakorlatilag mindkét teremben egyeduralkodóként viselkedett az asztaloknál. Isildur a PokerStarson kezdte meg a zsetongyűjtést, ahol még "csak" 272 ezer dollárt kalapozott össze a magas tétes játékokban, hogy aztán másnap a Full Tilten ennél jóval nagyobb összeget zsákmányoljon. A svéd (aki amúgy némi vesztességgel kezdte meg a napot) először az $1k/$2k 2-7 Triple Draw asztalnál mutatta meg tudását, ahol néhány óra alatt 202 ezret szedett össze, majd gyorsan műfajt váltott és inkább Omahában próbált minél nagyobbakat kaszálni. Ez pedig össze is jött, hisz ezúttal mindössze másfél óra kellett ahhoz, hogy maximumra pörgesse a profitot és 380 ezer dollárral gazdagodjon. A nap végén aztán természetesen a nap legeredményesebb zsugása címet begyűjtve zárhatta a játékot, a 690 ezer dolláros bevétel pedig azt jelentette, hogy a svéd profi két nap alatt közel 1 millió dollárt kasszírozott online pókerrel!

Hiba!
Hiba!
Hiba!
Hiba!
Hiba!

Regisztráció véglegesitése

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket

Üdvözlünk a MachoPoker közösségben!

Gratulálunk, már csak egy lépés van hátra a regisztráció véglegesítéséhez!

Az aktiváláshoz szükséges linket elküldtük a megadott email címre.

FONTOS!
A regisztrációt megerősítő levél néhány esetben a Spam mappába, vagy a Promóciók közé kerül. Ha sehol sem találod vedd fel velünk a kapcsolatot a segitseg@machopoker.hu email címen.

Jó játékot kíván a
Machopoker.hu csapata!

Hiba! A felhasználónév nem lehet üres.

Regisztráció Facebook-al

Kérlek válassz felhasználónevet:

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket és az Adatvédelmi Nyilatkozatunkat.

Mégsem Facebook-al regisztrálok

Regisztráció Google-el

Kérlek válassz felhasználónevet:
Hiba! A felhasználónév nem lehet üres.

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket és az Adatvédelmi Nyilatkozatunkat.

Mégsem Google-el regisztrálok