Blom ismét tarolt

Retee - 2015 május 05. 23:16

Az előző héten mindössze egy nap alatt 1 millió dollárt rámolt be magához a magas tétes asztaloknál Viktor Blom, aki azóta úgy tűnik, hogy vérszemet kapott, és a hullámvasutazás helyett inkább még több zsetonnal húzza le az ellenfeleit. Márpedig egy magabiztos, remek formában játszó Isildur bárkit képes két vállra fektetni, ez pedig tegnap olyannyira beigazolódott, hogy a svéd Full Tilten és a PokerStarson is darabokra verte a riválisait. Blom az utóbbi időben nem ragad le túl sokáig egyetlen játéknál sem, és hétfőn is ragaszkodott ehhez a trendhez, így 2-7 Triple Draw, FLO8 és PLO asztaloknál is szorgosan gyűjtögetett, miközben olyan arcokkal mérkőzött meg, mint Phil Ivey, Alexander Kostritsyn, Patrik Antonius vagy éppen George Danzer. Az erős mezőny azonban nem jelenthetett akadályt Isildur számára, aki a Full Tilten 214 ezer dollárt, míg a PokerStarson 341 ezret zsebelt be, azaz egy nap alatt több mint félmilliót kasszírozott, ezzel természetesen a nap legeredményesebb online játékosává válva.

Hiba!
Hiba!
Hiba!
Hiba!
Hiba!

Regisztráció véglegesitése

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket

Üdvözlünk a MachoPoker közösségben!

Gratulálunk, már csak egy lépés van hátra a regisztráció véglegesítéséhez!

Az aktiváláshoz szükséges linket elküldtük a megadott email címre.

FONTOS!
A regisztrációt megerősítő levél néhány esetben a Spam mappába, vagy a Promóciók közé kerül. Ha sehol sem találod vedd fel velünk a kapcsolatot a segitseg@machopoker.hu email címen.

Jó játékot kíván a
Machopoker.hu csapata!

Hiba! A felhasználónév nem lehet üres.

Regisztráció Facebook-al

Kérlek válassz felhasználónevet:

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket és az Adatvédelmi Nyilatkozatunkat.

Mégsem Facebook-al regisztrálok

Regisztráció Google-el

Kérlek válassz felhasználónevet:
Hiba! A felhasználónév nem lehet üres.

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket és az Adatvédelmi Nyilatkozatunkat.

Mégsem Google-el regisztrálok