Blom borzalmas hete

Retee - 2015 március 21. 22:30

Full Tiltes szerződésbontása óta nem kizárólag az FT magas tétes asztalainál tűnik fel Viktor Blom, aki a legtöbbet mégis a jól megszokott helyén tölti - változó sikerrel. Az utóbbi időkben a svéd ugyanis kezdett magához térni, de úgy tűnik, hogy a remek forma sem tart ki örökké, hisz a múlt heti online statisztikákon Isildur került a bukta lista első helyére. Blom eszerint hét nap alatt bő 200 ezer dollárt vesztett a Full Tilten, ezzel igencsak magabiztosan megelőzve a második helyre befutó Sanlkert (-77 ezer) és a dobogó legalsó fokát kisajátító SmitjeSmee-t (-28 ezer), ami még a mentő körülmények dacára sem mutat jól a svéd renoméjában. Furcsa módon Isildur ezzel együtt a hét legtöbbet kereső játékosainak ranglistájára is felfért, sőt 95 ezer dollárral egyből a második helyet támadta be, ez azonban a PokerStarsos hozzáféréshez kapcsolódik, ráadásul a helyezéséhez az is kellett, hogy március közepén a többség csak kisebb összegeket kasszírozott az online asztaloknál.

Hiba!
Hiba!
Hiba!
Hiba!
Hiba!

Regisztráció véglegesitése

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket

Üdvözlünk a MachoPoker közösségben!

Gratulálunk, már csak egy lépés van hátra a regisztráció véglegesítéséhez!

Az aktiváláshoz szükséges linket elküldtük a megadott email címre.

FONTOS!
A regisztrációt megerősítő levél néhány esetben a Spam mappába, vagy a Promóciók közé kerül. Ha sehol sem találod vedd fel velünk a kapcsolatot a segitseg@machopoker.hu email címen.

Jó játékot kíván a
Machopoker.hu csapata!

Hiba! A felhasználónév nem lehet üres.

Regisztráció Facebook-al

Kérlek válassz felhasználónevet:

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket és az Adatvédelmi Nyilatkozatunkat.

Mégsem Facebook-al regisztrálok

Regisztráció Google-el

Kérlek válassz felhasználónevet:
Hiba! A felhasználónév nem lehet üres.

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket és az Adatvédelmi Nyilatkozatunkat.

Mégsem Google-el regisztrálok