FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK

Utoljára módosítva: 2018. február 23.
Jelen dokumentum a machopoker.hu - a továbbiakban: “a Honlap” - felhasználási feltételeit tartalmazza.

1. BEVEZETÉS: A FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK ALKOTÓELEMEI

1.1 A Honlap bármely részének használatával és/vagy meglátogatásával, vagy a Fenntartó adott cégcsoportjánál a Honlapon keresztül történő számlanyitással (az Általános felhasználási feltételek 2. bekezdéseire való hivatkozás szerint) beleegyezik abba, hogy az alábbi rendelkezések kötelező érvényűek:
1.1.1 az oldalon található Általános felhasználási feltételek, valamint
1.1.2 az Adatvédelmi és biztonsági szabályzat, valamint ennek megfelelően beleegyezik abba, hogy elektronikus kommunikációt alkalmaz a szerződéskötéseket illetően, valamint az alkalmazandó jogszabályok által megengedett mértékig lemond minden olyan alkalmazható jogról, amelyhez kézírással történő aláírás szükséges. Ezen Felhasználási feltételek nem érintik a törvény által biztosított jogait.
1.2 Ezen kívül, ahol a Honlapon játékban vesz részt, az alábbiak kötelező érvényűek:
1.2.1 A Honlapon feltüntetett bármely ‘Házirend’, ‘Játékszabály’, és/vagy ‘Versenyszabályok’ vagy egyéb hasonló szabályok és feltételek;
1.2.2 a felhasználói feltételek és/vagy szabályok, amelyek az akciókra, bónuszokra és speciális ajánlatokra vonatkoznak, a Honlapon az ‘Akciók’, az ‘Ajánlatok’, a ‘Bónuszok’ c. részek értelmében (vagy hasonló címet viselő részben);
1.2.3 a zsetonok beváltására vonatkozó feltételek vagy ‘Beváltás’ c. rész, amely a Honlap ‘Bolt’ vagy ‘Zseton beváltás’ (vagy hasonló elnevezésű) részében található; valamint
1.2.4 bármely, az Ön beleegyezését igénylő további végfelhasználói feltételek, amelyek egy adott szoftver letöltésének és/vagy telepítésének részét képezik.
1.3 A bekezdésekben feltüntetett feltételek 1.1, valamint 1.2 a fenti feltételek együttes elnevezése “a Felhasználási feltételek”.
1.4 A Felhasználási feltételek elfogadása előtt szíveskedjen alaposan elolvasni azokat. A Felhasználási feltételek elfogadása után nyomtassa ki és őrizze meg azokat a Honlap használatával kapcsolatos visszaigazoló e-mailekkel, további feltételekkel, tranzakciós adatokkal, játékszabályokkal és fizetési módokkal együtt. Vegye figyelembe, hogy a Felhasználási feltételek változhatnak, amint az alábbi 3. bekezdésben is látható.
1.5 Amennyiben nem fogadja el, és nem ismeri el maga számára kötelező érvényűnek a Felhasználási feltételeket, akkor ne nyisson számlát, és/vagy ne használja tovább a Számlát. A Honlap használatának folytatása az időről időre érvényben lévő Felhasználási feltételek elfogadását jelenti.
1.6 Az Ön Fenntartó vállalatcsoportjába tartozó vállalattal kötött szerződésére irányadó Felhasználási feltételek az alábbi 2. bekezdésben való hivatkozásban kerültek meghatározásra, amelynek életbelépése: 2010. Május 1.

ÁLTALÁNOS FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK

2. A FELEK

2.1 A Felhasználási feltételek Ön és a Fenntartó vállalatcsoportjába tartozó alábbi vállalat között érvényes:
2.1.1 Modern Kft.
2.2 A Felhasználási feltételekben való hivatkozások, "minket", "miénk" vagy "mi" a fentiek értelmében az Önnel szerződő adott vállalatra történő hivatkozások; vagy abban az esetben, ha az időről időre a számláján lévő pénzre vonatkoznak a feltételek, akkor bármelyik Fenntartó vállalatcsoport, amely a pénzt vagyonkezelőként őrzi meg; valamint (ahol az érvényes) beleértendők ebbe az ügynökeink, a partnereink és a szolgáltatóink is.
2.3 A kétségek elkerülése érdekében a Honlap minden egyes részére a Felhasználási feltételek érvényesek, Önnek pedig mindig meg kell győződnie arról, hogy a Honlapot a Felhasználási feltételeknek megfelelően használja.

3. A FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK VÁLTOZÁSA

3.1 Előfordulhat, hogy a jövőben valamilyen oknál fogva meg kell változtatnunk a Felhasználási feltételeket, beleértve (de nem kizárólagosan) az üzleti okokat; és/vagy azért, hogy megfeleljünk a jogszabályoknak; és/vagy azért, hogy betartsuk a szabályozó szervek utasításait, útmutatásait és ajánlásait; vagy ügyfélszolgálati okok miatt. A legfrissebb Felhasználási feltételek a Honlap alsó részén található ‘ÁSZF’ hivatkozásra kattintva érhetőek el, az érvénybe lépésük időpontja pedig a jelen Felhasználási feltételek 1.6 rendelkezéseiben található.
3.2 Ahol olyan változtatásokat kívánunk véghezvinni a Felhasználási feltételekben, amelyről Önt értesíteni kívánjuk, akkor azt az alábbi módon tesszük meg:
3.3.1 Postai úton; és/vagy
3.3.2 e-mailben (az Ön által korábban megadott e-mail címen, amennyiben van olyan); és/vagy
3.3.3 a Honlapon elhelyezett értesítéssel.
3.4 Ha bármely változás elfogadhatatlan Önnek, akkor megszakíthatja a Honlap használatát, és/vagy bezárhatja a Számláját az Általános felhasználási feltételek 12. bekezdésének értelmében. Ha a Felhasználási feltételek érvénybe lépésének időpontja után folytatja a Honlap bármely részének használatát, akkor azzal magára nézve kötelezőnek fogadja el a módosított Felhasználási feltételeket, beleértve (a kétségek elkerülésére) a Felek adatainak kiegészítéseit, eltávolításait, helyettesítéseit a jelen Általános felhasználási feltételek 2.1 bekezdésének értelmében, függetlenül attól, hogy a módosított Felhasználási feltételekről tudomást vett-e, ill. elolvasta-e azokat.
3.5 A Felhasználási feltételeket a Honlapon elhelyezett figyelmeztetéssel is megváltoztathatjuk, amelyet egy, az új Felhasználási feltételek elfogadására való felkérés követ. Ennek során Ön ezt megerősítheti az “igen”, “Elfogadom” gombokra való kattintással, a ‘jelölőnégyzet’ bejelölésével és egyéb módon. Amennyiben visszaigazolta, akkor ez azt jelenti, hogy elfogadta az új Felhasználási feltételeket, és azok Önre nézve kötelezőek.

4. SZÁMLANYITÁS

4.1 A Honlapon lévő játékokban való részvételhez felhasználói fiókot kell nyitnia a Fenntartónál (“Fiók”).
4.2 A Honlap használatához szükséges Fiók megnyitásához követnie kell a Honlap “Regisztráció”, alatt lévő utasításokat.
4.3 Fiókját az a vállalat tartja fenn, amelyen Ön szerződést kötött a vonatkozó 2.1 bekezdés szerint, azonban bizonyos esetekben ugyanazon vállalatcsoport más vállalata is fenntarthatja Fenntartóként saját maga számára és a saját nevében, valamint az adott vállalat nevében, akivel Ön a szerződést megkötötte.
4.4 Felhasználói fiók nyitása esetén felkérhetjük Önt email címének a megadására, melyet a honlapon keresztül bármikor módosíthat.
4.5 Amennyiben nem kívánja, hogy Kapcsolattartási adatait mi és üzleti partnereink felhasználják és marketing jellegű tájékoztatással lássák el a saját vagy üzleti partnereink áruival, termékeivel vagy szolgáltatásaival kapcsolatban, akkor szíveskedjen ezt felénk jelezni a címre.

5. SZEMÉLYAZONOSSÁGÁNAK IGAZOLÁSA; PÉNZMOSÁSSAL KAPCSOLATOS KÖVETELMÉNYEK

5.1 A Felhasználási feltételek elfogadásával Ön felhatalmaz minket arra, hogy időnként ellenőrzéseket végezzünk, amelyet mi vagy harmadik felek írnak elő (beleértve, de nem kizárólagosan a szabályozó szerveket) a tények visszaigazolásának céljából (az "Ellenőrzések"). Ön beleegyezik abba, hogy kérésünkre időnként további adatokat kell szolgáltatnia az Ön által megadott adatokra vonatkozóan, vagy az Ön fiókjával kapcsolatban.
5.2 Az időnként végzett Ellenőrzések során korlátozhatjuk az ajándékok Fiókjáról történő felvételét és/vagy korlátozhatjuk a Honlap bizonyos részeihez való hozzáférést. Szíveskedjen figyelembe venni, hogy törvényi, biztonsági vagy egyéb üzleti okokból időnként újra elvégezhetjük az Ellenőrzéseket. Amennyiben az ilyen jellegű korlátozások problémát okoznak Önnek, vegye fel a kapcsolatot Ügyfélszolgálatunkkal.
5.3 Bizonyos körülmények között előfordulhat, hogy fel kell vennünk Önnel a kapcsolatot, és további adatok közvetlen megadására kérjük fel Önt az Ellenőrzés lebonyolításához. Amennyiben nem tudja megadni számunkra ezen adatokat, Számláját felfüggeszthetjük mindaddig, amíg meg nem adja az adatokat, és/vagy Számláját átmenetileg bezárhatjuk. További adatok bekérése esetén, a bekért adatokat csak a szükséges ideig tároljuk.

6. FELHASZNÁLÓNÉV, JELSZÓ ÉS FIÓK ADATOK

6.1 Fióknyitást követően minden észszerű lépést meg kell tenni a felhasználónevének, jelszavának titokban tartására. Minden olyan tranzakció érvényesnek tekintendő, amelynek során helyes felhasználónév és jelszó került megadásra, függetlenül attól, hogy a tranzakciót ténylegesen Ön indította-e. Tehát nem vagyunk felelősek, így a tranzakció törlésére, kárpótlásra vagy kártérítésre vonatkozó mindennemű kérést visszautasítunk abban az esetben, ha Ön nem az elvárható körültekintéssel tárolta vagy használta a felhasználónevét és/vagy jelszavát. Beleértve, de nem kizárólagosan, ha Ön akár szándékosan, akár véletlenül
  • a felhasználónevét és/vagy jelszavát átadta másnak,
  • lehetővé tette másnak, hogy a felhasználónevét és/vagy jelszavát megszerezze,
  • nem biztonságos számítógépről adta meg a felhasználónevét és/vagy jelszavát belépéskor,
  • mások által is hozzáférhető számítógépen belépve maradt, vagy használta a felhasználónév és/vagy jelszó megjegyzése funkciót,
  • könnyen kitalálható, egyszerű, vagy rövid jelszót használt, illetve
  • a rendszerben regisztrált és többek között a jelszóemlékeztető funkció által használt email fiókhoz tartózó felhasználónév és/vagy jelszó tárolása vagy használata során nem járt el az elvárható körültekintéssel, vagy ha az email fiók bármilyen más okból kompromittálódott.
6.2 Ha elveszítette vagy elfelejtette Fiókjának adatait, azonnal vegye fel a kapcsolatot Ügyfélszolgálatunkkal a pótlás érdekében, amelynek elérhetőségét a Honlapon találja meg.
6.3 Az oldalon megadott játékhoz kapcsolódó, nem személyes adatnak minősülő adataival (felhasználónév, avatar, játék statisztikák, screenshotok, és egyéb, a felhasználóhoz kapcsolódó adataival) hozzájárul ahhoz, hogy ezeket az adatokat promóciós célokra felhasználhassuk a Machopoker.hu-n és más, szorosan kapcsolódó egyéb oldalakon. Ha ehhez nem kíván hozzájárulni, jelezze az ügyfélszolgálaton.
6.4 Mindenféle tárgyi nyeremény postázásának feltétele, a postázáshoz szükséges személyes adatainak a megadása. Ezen adatok megadásának a megtagadása esetén a nyeremény nem postázható. Postai célból megadott személyes adatait csak ésszerű ideig tároljuk és csak az áruszállítást végző cégnek adjuk tovább.

7. VIP ELŐFIZETÉS, FUN ZSETON KIVÁLTÁSA ÉS AJÁNDÉKOK

7.1 Ha a Honlap használatával a VIP szolgáltatásokban kíván részt venni, akkor VIP előfizetést kell szereznie. A VIP előfizetések díját fedező összeget semmilyen módon nem használhatja fel a játékokban, az csak a heti tagsági díj kifizetésére használható. A VIP előfizetésre kifizetett összeg a VIP játékokban ingyen kapott zsetonokkal semmilyen összefüggésben nem állnak.
7.2 Ha a Honlap használatával FUN zsetonhoz kíván jutni, akkor azt FUN zseton csomagok kiváltásával teheti meg. A FUN zsetonok a FUN szolgáltatásokban használhatóak, a játékon kívül semmilyen értéket nem képviselnek.
7.3 Továbbá beleegyezik abba, hogy nem végez visszatérítést, visszafordítást, ill. egyéb módon nem vonja, vagy követeli vissza az Ön által a Honlapon és a kapcsolódó játékokban található szolgáltatások és termékek kiváltásakor kifizetett összegeket, valamint ennek előfordulása esetén visszatéríti és megtéríti a ki nem fizetett összegeket, beleértve az Ön kiváltásainak visszatérítése folyamán felmerült költségeket.
7.4 A játékos az oldal játékaiban való részvétel után úgynevezett bónusz pontokhoz jut. Az így megszerzett bónuszpontokat beválthatja versenyen való részvételre, VIP tagságra, továbbá a bónuszboltban elhelyezett nyeremények kiváltására. Ezen nyeremények postán érkeznek, a postaköltség a szolgáltatót terheli. A FUN zsetonok és a bónuszpontok között nincsen összefüggés, vagy átváltási lehetőség.
7.5 Ön felelős a Honlap használatából adódóan kapott ajándékok bejelentéséért, amennyiben azt a helyi törvény, az adóhivatal vagy egyéb hatóságok előírják.

8. A HONLAP LEGÁLIS HASZNÁLATA

8.1 Ön felelős az Ön tartózkodási helyére érvényes jogszabályok ismeretéért. Meg kell győződnie arról, hogy törvényesen jár el a Számla megnyitásakor és/vagy a Honlap használata közben az Önre vonatkozó törvények értelmében. Ön ebbe beleegyezik, és ezért jótáll.

9. A HONLAPON VALÓ JÁTÉK

A MachoPoker.hu-n lévő játékok olyan online, szimulált szerencsejátékok, amelyeknél a tét megadása során nincs lehetőség semmilyen értéket képviselő nyereményre.
9.1 Annak érdekében, hogy a Honlap használatával FUN, vagy VIP játékban vehessen részt, be kell jelentkeznie. A Honlap VIP szolgáltatásait csak akkor érheti el, ha érvényes VIP előfizetéssel rendelkezik.
9.2 Ön felelős azért, hogy a VIP szolgáltatások kapcsán az ajándékok kiváltásának visszaigazolása előtt meggyőződjön adatainak helyességéről.
9.3 Fenntartjuk a jogot arra, hogy az Ön által a Honlapon keresztül kérvényezett ajándék kiváltás, VIP előfizetés és FUN zseton kiváltás egy részét, vagy egészét bármikor visszautasítsuk, ha Ön megszegte a Felhasználási feltételeket. Nem fogadunk el tranzakciót mindaddig, amíg azt nem igazoltuk vissza Önnek az elfogadást a képernyőn megjelenő azonnali üzeneteken keresztül. Ha nem kap visszaigazolást a tranzakció elfogadásáról, akkor előfordulhat, hogy annak elfogadása részünkről nem sikeres.
9.4 Miután részünkről megtörtént a visszaigazolás, Ön nem törölheti a tranzakciót, kivéve, ha abba beleegyezünk.

10. TÁVJÁTÉK

10.1 Az alábbiakat kell figyelembe kell vennie, amikor elektronikus kommunikációt használ a játékhoz:
10.1.1 Lehet, hogy másokénál lassabb kapcsolatot és berendezést használ, és ez befolyásolhatja teljesítményét a Honlapon kínált azon játékok esetén, ahol az idő fontos szerepet játszik;
10.1.2 Találkozhat rendszerhibákkal, üzemzavarokkal és hibákkal, illetve a szolgáltatás megszakadásával, amelyről a 17(IT hiba) c. fejezetben lesz szó;
10.1.3 Az eseményekre és a Honlapon felkínált játékokra vonatkozó szabályok rendelkezésre elérhetők, ill. ezeket Önnek tanulmányoznia kell a Honlapon felkínált termékek használata előtt; valamint

11. ÖSSZEJÁTSZÁS, CSALÁS, TISZTESSÉGTELEN MAGATARTÁS ÉS BŰNCSELEKMÉNY

11.1 Nem felelünk a veszteségekért és a károkért, amelyek Önnél vagy más játékosokkal fordulhatnak elő összejátszás, tisztességtelen vagy törvénytelen tevékenység vagy csalás, továbbá azon tevékenységek következtében, amelyet saját hatáskörünkben az előbb felsoroltak vonatkozásában végzünk el.
11.1.1. Zsetonok kiváltása csak az oldal üzemeltetőjén keresztül megengedett. A játékosok között történő zseton adásvétel szigorúan tilos, és azonnali és végleges kizárást von maga után.
11.2 Ha gyanítja, hogy valaki összejátszást, csalást és tisztességtelen tevékenységet követ el, akkor azt egy órán belül e-mailben vagy telefonon jelenti azt az Ügyfélszolgálatunknak.
11.3 Beleegyezik abba, hogy a Honlap elérésével vagy használatával kapcsolatban semmilyen formában nem vesz részt és nem kerül kapcsolatba összejátszással, csalással vagy tisztességtelen tevékenységgel, ill. egyéb bűncselekménnyel. A jelen bekezdés rendelkezéseinek megsértése a Felhasználási feltételek súlyos megszegését jelenti.
11.4 Amennyiben
11.4.1 észszerű okunk van azt hinni, hogy
11.4.1.1 valamilyen formában részt vett vagy kapcsolatba került összejátszással, csalással vagy tisztességtelen tevékenységgel, ill. egyéb bűncselekménnyel; vagy
11.4.1.2 az adott megtett téttel vagy lejátszott játékkal kapcsolatban tisztességtelen előnyre tett szert velünk vagy az adott játékban részt vevő harmadik személyekkel szemben; vagy
11.4.1.3 a lejátszott játék összejátszást vagy tisztességtelen eljárást vagy csalást tartalmazott; vagy
11.4.2 tudomásunkra jut, hogy Ön gyaníthatóan összejátszásban, csalásban vagy tisztességtelen tevékenységben (többek között visszatérítés), ill. bűncselekményben vagy szabálytalan cselekedetben vett részt; vagy
11.4.3 tudomásunkra jut, hogy Ön "visszatérítést" követett el, vagy visszautasította a kiváltásokat vagy a Fiókra befizetett befizetéseket; vagy
11.4.4 csődbe ment vagy hasonló eljárásokban vett részt a világ bármely részén,
Ilyen esetben jogunkban áll határozatlan időre felfüggeszteni Fiókját; és/vagy a Fiókjának teljes vagy részleges egyenlegét visszatartani; és/vagy Fiókját bezárni, a Felhasználási feltételeket felmondani; és/vagy a Fiókjáról levonni a kifizetések, bónuszok vagy nyeremények összegét, amelyet érintenek a 11.4.1 bekezdésben feltüntetett helyzetek, valamint a fenti 11.4.4 rendelkezést (beleértve).
11.5 A 11.4.1 bekezdés értelmében:
11.5.1 gyanúnk alapja többek között az általunk (valamint partnereink és egyéb szolgáltatók által a tisztességtelen magatartás, a csalás és az összejátszás felfedésére alkalmazott gyakorlatok, amelyeket mindenkor a játékiparban alkalmaznak;
11.5.2 a "tisztességtelen magatartás” többek között az, ha Ön vagy más személy ugyanabban a játékban bármikor lopott, másolt vagy más törvénytelen cselekményen átesett bankkártyát vagy hitelkártyát használ a pénzösszegek forrásaként;
11.5.3 a “bűncselekmény” tartalmazza a pénzmosást; valamint
11.5.4 a “tisztességtelen előny” többek között: a szoftverünkben lévő hézagok és hibák kihasználása (beleértve a játékot); automatikus játékosok használata (elnevezés ‘bot-ok’); ill. a 18.1. részben feltüntetett ‘Hiba’ kihasználása.
11.6 Ahol a 11.4 bekezdés értelmében a 11.4.1 bekezdés alapján jogaink érvényesítésére kerül sor, ott alapos nyomozást végzünk a gyanú alapjaival kapcsolatban (amely történhet a Fiókjának kezdeti felfüggesztése vagy a Fiókján lévő egyenleg visszatartása után, amelyik érvényes) a szokásosan alkalmazott gyakorlatunknak megfelelően, megelégedésünkre, továbbá az ilyen jellegű nyomozást időben el kell végeznünk. Vállaljuk, hogy mindent megteszünk annak biztosítása érdekében, hogy - a törvények és egyéb jogszabályok betartása közben - Önnel és más ügyfelekkel szemben tisztességes módon érvényesítjük a jelen bekezdésben feltüntetett jogainkat.
11.7 Fenntartjuk a jogot arra, hogy az adott hatóságokat, egyéb online játék- és szerencsejáték-szolgáltatókat, a bankokat, a hitelkártya-vállalatokat, az elektronikus fizetést szolgáltatókat, valamint az egyéb pénzintézeteket az Ön személyazonosságáról, valamint a feltételezett törvénytelen, tisztességtelen vagy szabálytalan tevékenységéről tájékoztassuk, és Ön beleegyezik abba, hogy teljes mértékben együttműködik velünk az ilyen jellegű tevékenységgel kapcsolatos nyomozásában.
11.8 Egy önálló jogi személy maximum egy felhasználónevet regisztrálhat a Machopoker.hu oldalon, valamint csak is az általa létrehozott felhasználói fiók használatával veheti igénybe a Machopoker.hu-n található szolgáltatásokat. Ennek a szabálynak a megsértése, az ÁSZF súlyos megszegésének minősül és az "ÁLTALUNK KEZDEMÉNYEZETT BEZÁRÁS ÉS MEGSZÜNTETÉS" fejezet alatt megtalálható szankciókat vonja maga után.
11.9 Tisztességtelen magatartást követ el az a felhasználó, aki a szolgáltatás használata során másokat zaklat, emberi méltóságukban megsért, vagy trágár beszéddel illet. Az ilyen esetekben, a szolgáltató döntése, hogy a játékból történő teljes vagy részleges, illetve végleges vagy átmeneti kizárást kezdeményez az elkövető felhasználóval szemben.

12. A FIÓK BEZÁRÁSA; A FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK MEGSZÜNTETÉSE

• AZ ÜGYFÉL ÁLTAL KEZDEMÉNYEZETT BEZÁRÁS ÉS MEGSZÜNTETÉS
12.1 Bármikor kezdeményezheti Fiókjának megszüntetését. Ennek lehetőségét a "profil módosítása" menüpontban találja. Ennek feltétele, hogy Fiókja nem mutat tartozást velünk szemben. Fiókja megszüntetése esetén minden Önnel kapcsolatos adat törlésre kerül, fiókja nem lesz visszaállítható.
• ÁLTALUNK KEZDEMÉNYEZETT BEZÁRÁS ÉS MEGSZÜNTETÉS
12.4 Jogosultak vagyunk Fiókjának bezárására és a Felhasználási feltételek felmondására az Ön írásos értesítésén keresztül (vagy megkísérelt értesítéssel), az Ön kapcsolattartási adatainak használatával. Részünkről történő felmondás esetén - ahol a bezárás vagy felmondás nem a 11. bekezdésnek (Összejátszás, csalás, tisztességtelen magatartás vagy bűncselekmény), ill. a 20. bekezdésnek (a Felhasználási feltételek megszegése) megfelelően történik - akkor kérvényét követő észszerű időn belül visszatérítjük Fiókjának egyenlegét a regisztrációkor megadott fizetési módon, ill. egyéb elfogadott és új fizetési módon keresztül, amelyet Ön ezt követően ad meg.
12.6 Ha mi zárjuk be a Fiókját és mi mondjuk fel a Felhasználási feltételeket a 11. bekezdés Összejátszás, csalás, tisztességtelen magatartás vagy bűncselekmény), ill. a 20. bekezdésnek (a Felhasználási feltételek megszegése) megfelelően, akkor Fiókjának egyenlege nem visszatéríthető, Ön pedig elveszíti azt. Fiókjának bezárása és a Felhasználási feltételek felmondása - ha az nem az Általános felhasználási feltételek a 11. vagy a 20. bekezdések értelmében történik - nem érinti a kintlévő tétjeit, feltéve, hogy az ilyen jellegű kintlévő tétek érvényesek és semmilyen módon sem jelentik a Felhasználási feltételek megszegését.
12.7 A következő bekezdések élik túl a Felhasználási feltételek megszüntetését: 11, 19, 20, 21, 22, 23, 25, 26, 28, 29, 30, 31 valamint 32, valamint bármely más bekezdés, amely az értelmezéshez szükséges; a Fogadási szabályok és az Adatvédelmi szabályzat vonatkozó részeivel együtt.
12.8 Fiókján nem írunk jóvá bónuszokat, ill. nem jogosult ajándékok kiváltására addig, amíg számlája fel van függesztve, vagy bezárásának napját követően (amelyet a Felhasználási feltételek értelmében, vagy az Ön kérésének eleget téve mi végeztünk el).

13. A HONLAP ELÉRÉSE ÉS HASZNÁLATA

13.1 Ön kizárólagosan felelős a Honlap eléréséhez szükséges számítógépes berendezések, távközlési hálózatok és az internetes kapcsolat biztosításáért és fenntartásáért. Semmilyen módon sem vállalunk felelősséget az Önt ért veszteségekért, amelyeket a Honlap eléréséhez bevont internet vagy bármely más távközlési hálózati szolgáltató okozott.
13.2 Semmilyen körülmények között sem használhatja a Honlapot olyan célokra, amelyek rágalmazóak, sértőek, obszcének, törvénytelenek, rasszista, szexuális vagy diszkriminatív természetűek, vagy vélhetően ilyen jellegűek, ill. ilyen természetűnek minősíthetők, vagy összeütközést okozhatnak. Tilos a sértő és agresszív nyelvezet vagy képek használata; Honlapon keresztül más személyek, többek között más felhasználók szidása, fenyegetése, zaklatása, rágalmazása; ill. tilos ilyen módon viselkedni a Fenntartó ügyfélszolgálati, helpdesk vagy támogató személyzetével, amelyeket az Ön rendelkezésére bocsátunk.
13.3 A Honlapon nem végezhet korrupt tevékenységet, a Honlapot nem áraszthatja el olyan információkkal, amelyek gátolják annak vagy egy adott funkciójának működését, amely bármilyen módon befolyásolja a Honlap működését, például (de nem kizárólagosan) a vírusokkal, férgekkel, logikai bombákkal vagy hasonlókkal való támadásokat. Szigorúan tilos a többszörös megismétlés vagy a "spam". Tilos a Honlapon bármilyen formában tárolt információkat befolyásolnia, eltávolítania vagy egyéb módon megváltoztatnia.
13.4 Kizárólag személyes szórakozásra használhatja a Honlapot, ill. kifejezett beleegyezésünk nélkül tilos hozzáférést nyújtani a Honlaphoz, ill. annak egészét vagy egy részét másolni, beleértve a rámutató linkek létrehozását.
13.5 Számos jogi és üzleti okból kifolyólag fenntartjuk a jogot a Honlap elérésének korlátozására azon ügyfelekkel szemben, akik bizonyos igazságszolgáltatások hatáskörébe tartoznak.
13.6 Teljes mértékben köteles kártalanítani minket, hivatalnokainkat, igazgatóinkat, alkalmazottainkat, ügynökeinket, alvállalkozóinkat és beszállítóinkat (beleértve, de nem kizárólagosan a szoftver szolgáltatót) az összes veszteséggel, költséggel, ráfordítással, követeléssel, igénnyel, kötelezettséggel és kárral kapcsolatban (beleértve a jogi díjakat), amelyeket Ön okozott, és amelyek az alábbiak valamelyikével összefüggésben következtek be:
13.6.1 a Honlap Ön vagy más által, az Ön felhasználónevével és jelszavával történő használata; és/vagy
13.6.2 a jelen Felhasználási feltételek bármelyik feltételének vagy rendelkezésének megszegése.

14. A FOGADÁS ÉS A JÁTÉK FELTÉTELEI

14.1 A fogadásokkal és a játékokkal kapcsolatos ágazatban számos kifejezés és szabály használatos. Ahol lehetőség van rá, a Honlap kapcsolódó részében rendelkezésre bocsátottuk a gyakran használt játékokkal kapcsolatos kifejezések és a játékszabályok magyarázatának gyűjteményét. Amennyiben Önnek bármelyik kifejezéssel kapcsolatban kétségei vannak, akkor ki kell keresnie azt a gyűjteményben a az adott játék vonatkozó részében, amelyikben Ön részt vesz. Ha továbbra is kétségei vannak, akkor vegye fel a kapcsolatot Ügyfélszolgálatunkkal, és addig ne vegyen részt játszmában, amíg kielégítően meg nem értette azok jelentését. Nem vállalunk felelősséget azért, ha Ön játszmában vett részt a Honlapon felkínált termékekkel kapcsolatban annak ellenére, hogy nem érti a játszmával kapcsolatos kifejezéseket és szabályokat.
14.2 Versenyek: A MachoPoker által indított versenyeken való részvétel ingyenes. A nevezés feltétele a 18. életévet betöltött kor, és a magyarországi tartózkodás. Ha a díjazott ezen feltételek valamelyikének nem felel meg, úgy nyereménye az eredménylista következő helyezettjét illeti meg, és ez így megy az első megfelelő személy megtalálásáig. A nyeremények postán érkeznek, melyek költségét a verseny szervezője állja.
14.3 A nyertestől a MachoPoker fénykép küldését kérheti, melynek tartalma maga a nyertes és nyereménye lehet. Ellentételezésként a MachoPoker felajánlhat ingyenes szolgáltatásokat. A nyertes a fénykép küldésével beleegyezik, hogy azt, a MachoPoker az oldalain szabadon felhasználhatja.

15. A HONLAP MÓDOSÍTÁSA

Bármikor kizárólagos hatáskörünkben módosíthatjuk vagy kiegészíthetjük a Honlapon/játékban felkínált termékeket a Honlap/játék működőképességének biztosításához, valamint megváltoztathatjuk a Honlapon/játékban kínált termékek árát, ahol ezen módosítások nem érintik a már folyamatban lévő játékokat és/vagy fogadásokat. Időnként korlátozhatjuk a Honlap bizonyos részeinek elérését a Honlap karbantartása és/vagy a rajta keresztül felkínált termékek módosítása, ill. kiegészítése miatt.

16. SZOFTVER

16.1 Szükség lehet arra, hogy szoftvert bocsássunk rendelkezésére ("Szoftver"), amelyeket harmadik felek biztosítanak annak érdekében, hogy a Honlapon keresztül felkínált termékeket használhassa, különösen a póker termékek esetén.
16.2 Ilyen körülmények között kérhetjük a végfelhasználói feltételek elfogadását a harmadik fél Szoftverével kapcsolatban ("Megállapodás harmadik fél által biztosított szoftverről") az adott Szoftver használata érdekében. A Felhasználási feltételek és a harmadik fél által biztosított szoftverre vonatkozó megállapodás eltérése esetén a Felhasználási feltételek az irányadók. A megkötendő, harmadik fél által biztosított szoftverre vonatkozó megállapodás a következő lehet:
16.2.1 MGAME Solutions Corporation – a póker termékek letöltéséhez.
16.3 Az általunk és/vagy a harmadik fél által biztosított szoftvert tilos befolyásolni, módosítani, visszafejteni, valamint tilos arra kísérletet tenni, kivéve, ha azt a törvény engedélyezi.

17. IT-HIBA

17.1 Ha váratlan rendszerhibák, tévedések és hibák fordulnak elő a Honlap működéséhez szoftverben és a hardverben, akkor azonnali lépéseket teszünk a probléma megoldására. Ahol az ilyen jellegű rendszerhibák, tévedések és hibák megszakítják a játékot, ahol azt az Ön vagy más játékosok hátránya nélkül nem lehet pontosan ugyanolyan helyzetből újraindítani, akkor minden észszerű lépést megteszünk annak érdekében, hogy igazságos módon járjunk el.
17.2 Nem vállalunk felelősséget az olyan jellegű IT hibákért, amelyeket az Ön vagy más játékosok által a Honlap eléréséhez használt eszköz okoz, ill. az Ön vagy más játékosok internetszolgáltatói miatt bekövetkező hibákért.

18. TÉVEDÉSEK ÉS KIHAGYÁSOK

18.1 Számos körülmény következhet be, ahol tévesen fogadunk el tétet vagy fogadást, ill. teljesítünk kifizetést. Az ilyen körülmények felsorolása a teljesség igénye nélkül:
18.1.1 ahol tévesen tüntetjük fel a fogadás feltételeit, amely az információk betöltése során felmerült nyilvánvaló hibák és kihagyások vagy a számítógép hibás működése miatt következtek be;
18.1.2 ahol részünkről hiba történt az Önnek juttatott ingyenes zsetonok összegében, beleértve a kézi vagy a számítógépes beviteli hibákat (együttesen ‘elszámolási hiba’), az ilyen körülmények bármelyikének megnevezése “Hiba”.
18.2 Fenntartjuk a jogot a tétek elhelyezése közben történt Hiba kijavítására, valamint a helyes feltételekkel történő helyreállításra azon állapotra vonatkozóan, amely fennállt, vagy amelynek fenn kellett volna állnia a Fenntartón keresztül (leszámítva a közzétételi hibát) a tét elhelyezésének időpontjában, valamint a tét megtörténtnek számít azon feltételekkel, amelyek az adott tét esetén szokásosak.
18.3 Sem vállalatunk (beleértve alkalmazottainkat, ill. ügynökeinket), sem partnereink, ill. szolgáltatóink nem felelősek az általunk vagy az Ön által okozott Hibákból eredő veszteségekért, beleértve ebbe a nyeremény elvesztését. Az ilyen jellegű Hiba következményeképp létrejött nyereményt/veszteséget elveszíti.
18.4 Ahol Ön a Fiókján a Hiba miatt jóváírt zsetonokat használta, vagy Hiba következtében zsetont kapott, amellyel ezt követően játékokat játszik, akkor az ilyen jellegű játékokat leállíthatjuk, és/vagy visszatarthatjuk az Ön által az ilyen zsetonösszegek segítségével megnyert nyereményeket és ajándékokat; ha a kifizetést teljesítettünk, akkor ezen pénzösszegeket, vagy tárgynyeremények értékét Ön letétként őrzi meg, és kérésünkre köteles azt azonnal visszafizetni.

19. A FELELŐSSÉGÜNK KIZÁRÁSA

19.1 A Honlapon keresztül felkínált termékekhez való hozzáférés az Ön kizárólagos választására, belátására és kockázatára történik. Mi nem vállalunk felelősséget a Honlap használatára tett kísérletéért, ha azt az általunk nem kívánatos módon, módszerekkel vagy úton kívánja használni.
19.2 A Felhasználási feltételekben leírt módon, kielégítően ellátjuk a Honlapot az észszerűen elvárható tulajdonságokkal és karbantartással. A Honlappal, ill. a Honlapon keresztül kínált termékekkel kapcsolatban nem teszünk más ígéretet, ill. nem vállalunk garanciát, és ez ellen kizárunk (a törvény által megengedett mértékben) minden beleértendő garanciát.
19.3 Mi (beleértve anyavállalatunkat, leányvállalatainkat, kirendeltségeinket, hivatalnokainkat, igazgatóinkat, ügynökeinket és alkalmazottainkat) nem vállalunk felelősséget Önnel szemben a Felhasználási feltételekkel vagy a Honlap használatával kapcsolatos, szerződésből, károkozásból (beleértve hanyagság) , ill. egyéb dologból eredő üzleti veszteségekért, beleértve, de nem kizárólagosan az adatok, a haszon, a bevétel, az üzlet, a lehetőségek, a goodwill, a hírnév elvesztéséért, ill. az üzletmenet folytonosságának megszakadásáért, ill. a jelenleg előre nem látható veszteségekért.
19.5 A jelen Felhasználási feltételekben semmi nem zárja ki a felelősségünket a hanyagságunkból eredő tisztességtelenségre, halálra vagy személyi sérülésre vonatkozóan.

20. A FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK MEGSZEGÉSE

20.1 Önnek teljes kártérítést kell fizetnie bármely követeléssel, kötelezettséggel, költséggel, kiadással (beleértve a jogi díjakat) és egyéb költségekkel kapcsolatban, amelyek a Felhasználási feltételek vagy más, Honlapra vonatkozó előírás megszegéséből erednek, amelyet Ön vagy az Ön Számláját használó harmadik személy (függetlenül attól, hogy Ön felhatalmazta-e) követett el.
20.2 Ha súlyosan megsérti a Felhasználási feltételeket, fenntartjuk a jogot, de nem vagyunk kötelesek az alábbiakra:
20.2.1 Értesítjük arról (az Ön kapcsolattartási adatait felhasználva), hogy szerződésszegést követ el; felkérjük az adott tevékenység beszüntetésére vagy a tevékenység kihagyására, és/vagy felkérjük Önt, hogy az Ön részéről kijavítsa a hibákat; valamint figyelmeztetjük a következményekről, amelyekre akkor kerül sor, ha nem megfelelően cselekszik; és/vagy
20.2.2 Felfüggesztjük Számláját, és Ön nem tud a játékokban részt venni a Honlapon az általunk meghatározott ideig; és/vagy
20.2.3 Bezárjuk Számláját, az Ön előzetes értesítésével vagy anélkül felmondjuk a Felhasználási feltételeket.
20.3 Bármikor jogunkban áll letiltani a felhasználói azonosító kódot vagy jelszót - függetlenül attól, hogy azt Ön választotta vagy mi határoztuk meg -, ha észszerű belátásunk alapján Ön nem teljesíti a Felhasználási feltételek valamelyik rendelkezését.
20.4 A rendelkezésre álló jogorvoslatokon felül, ha Ön súlyosan megszegi a Felhasználási feltételeket, akkor nyereményét elveszíti. Ilyen körülmények között a Fenntartó visszatarthatja a Számláján lévő bármely pozitív egyenleget.

21. SZELLEMI TULAJDONJOGOK

21.1 A Honlapon lévő összes - általunk birtokolt vagy harmadik fél tulajdonosok engedélyével használt - design, szöveg, grafika, zene, hang, fotó, videó, az ezekből álló válogatás vagy elrendezés, szoftver-összeállítás, forráskód, szoftver és egyéb anyagok a szerzői jogvédelem és egyéb tulajdonjog alá esnek. A Honlapon lévő bármely anyagot letölthet vagy kinyomtathat; a letöltés kizárólag egy személyi számítógépre történhet, a nyomtatás pedig kizárólag személyes, nem pedig üzleti használatra történhet.
21.2 A Honlap használata semmilyen körülmények között sem ruházhatja fel a felhasználókat az általunk vagy harmadik fél által birtokolt szellemi tulajdonjogokban való érdekeltséggel (például szerzői jogok, know-how vagy védjegyek).
21.3 Semmilyen joggal nem ruházzuk fel a felhasználókat a Honlapon megjelölt védjegyek vagy logók használatára vagy másolására, kivéve, ha azt a Felhasználási feltételek kifejezetten engedélyezik.
21.4 Ön nem jogosult, ill. mások számára nem engedélyezheti a Honlap vagy annak egy részének másolását, tárolását, közzétételét, bérbeadását, licenszbe adását, értékesítését, elosztását, megváltoztatását, kiegészítését, törlését, eltávolítását vagy befolyásolását, az azzal kapcsolatos közvetlen vagy közvetett megbontást vagy beavatkozást (vagy az arra irányuló kísérletet), ill. a Honlap megváltoztatását a Honlap megtekintése vagy használata során, a Felhasználási feltételek értelmében.
21.5 A Honlappal kapcsolatos minden szellemi tulajdonjog, a Fenntartó neve, logója, designja, a védjegye és egyéb megkülönböztető márkajegyei, ill. a Fenntartó által a Honlaphoz biztosított tartalom a Fenntartó tulajdona. Beleegyezik abba, hogy nem tünteti fel és nem használja ezeket a logókat, designokat, védjegyeket és egyéb megkülönböztető márkajegyeket a Fenntartó előzetes írásos engedélye nélkül.

22. VÍRUSOK, HACKEREK ÉS EGYÉB TÁMADÁSOK

22.1 Nem élhet vissza a Honlappal azáltal, hogy szándékosan vagy hanyagságból vírusokat, trójai vírusokat, férgeket, logikai bombákat vagy egyéb rosszindulatú és technológiailag káros anyagokat használ. Nem tehet kísérletet a Honlaphoz, a Honlapot tároló szerverekhez vagy bármely kapcsolódó szerverekhez felhatalmazás nélküli való hozzáférésre. Nem tehet kísérletet a Honlap megtámadására az informatikai szolgáltatások megbénítása vagy eltérítése, ill. ezek terjesztése által. A jelen rendelkezés megsértésével bűncselekményt követ el a számítógépes visszaélésekre vonatkozó törvény értelmében. Az ilyen jellegű szerződésszegést jelentjük a hatóságok felé, valamint együttműködünk azokkal azáltal, hogy közzétesszük számukra az Ön személyazonosító adatait. Az ilyen jellegű szerződésszegés esetén a Honlap használatára vonatkozó joga azonnal megszűnik.
22.2 Nem vagyunk felelősek az informatikai szolgáltatások megbénítása vagy eltérítése, ezek terjesztése, vírusok vagy technológiailag káros anyagok - amelyek befolyásolhatják számítógépét, számítógépes programjait, adatait és az egyéb, birtokában lévő anyagokat - miatt bekövetkező veszteségekért vagy károkért, amelyek a Honlap használatából vagy a Honlapon elhelyezett anyagok letöltéséből, ill. a Honlapra mutató más honlapból erednek.

23. SZEMÉLYI ADATAI

23.1 A Fiókjának általunk tárolt adatai biztonságban tárolt adatok, és ezeket bizalmasan kezeljük, kivéve, ha a Felhasználási feltételek másképp rendelkeznek (a kétségek elkerülésére beleértve az Adatvédelmi szabályzatot).
23.2 A törvény előírja, hogy meg kell felelni az adatvédelmi követelmények előírásainak; a Honlap használatával az Öntől begyűjtött személyi adatokat ennek megfelelően használjuk. Ezért nagyon komolyan vesszük a személyi adatainak használatával kapcsolatban fennálló kötelezettségeinket.
23.3 A Honlap használatakor és egyes funkciók igénybevételekor szükség lehet bizonyos személyi adatok összegyűjtésére, beleértve nevét és születési dátumát, kapcsolattartási adatait, valamint bizonyos adatokat a marketinggel kapcsolatos választásáról (amelyek együttesen “az Ön személyi adatai”).
23.4 Személyi adatainak megadásával beleegyezik a személyi adatok általunk történő feldolgozásába, beleértve az alábbiakat, amelyek különösen kényesek:
23.4.1 a Felhasználási feltételekben (beleértve az Adatvédelmi szabályzatot) feltüntetett célokra; valamint
23.4.2 más célokra, ahol fel kell dolgoznunk személyi adatait a Honlap működtetéséhez, beleértve az adatok más szolgáltatókkal és ügynökökkel történő megosztását ezen célokból, például postai szolgáltatók, marketinges szolgáltatók és ügyfélszolgálat. Személyi adatait közzétehetjük a törvényi kötelezettségeink teljesítéséhez is.
23.5 Az Ön által küldött anyagok másolatát megőrizzük (beleértve az e-mailek másolatát), hogy ezáltal pontos nyilvántartást vezethessünk az Öntől kapott adatokról.

24. ‘SÜTIK’ HASZNÁLATA A HONLAPON

24.1 A Honlap ‘sütiket’ használ az Ön internethasználatának nyomonkövetésére, a Honlap működőképességének támogatása céljából. A süti egy kis szöveges fájl, amely letöltésre kerül az Ön számítógépére, amikor Ön felkeresi a Honlapot, és ez lehetővé teszi számunkra annak felismerését, hogy Ön ismét felkereste Honlapunkat. A sütiket a Honlap működtetéséhez használjuk, beleértve (például) arra, hogy Ön bejelentkezve maradhasson, Fiókját használhassa fogadáshoz vagy játékokhoz akkor, amikor a Honlap különböző részei között navigál. Saját elemzési céljainkhoz is használunk sütiket, hogy beazonosíthassuk a Honlapon lévő technikai problémák helyét, és ezáltal fokozzuk a felhasználói élményt.
24.2 Ha kifogásolja vagy el akarja távolítani az Ön gépén már eltárolt sütiket, akkor ajánlatos a következő utasításokat követni a már meglévő sütik eltávolításához, ill. a jövőbeli sütik letiltásához a fájlkezelő szoftverben. A sütik törlésével és szabályozásával kapcsolatos további tájékoztatás megtalálható az Adatvédelmi és Biztonsági szabályzatunkban, ill. a  www.aboutcookies.org honlapon. Szíveskedjen figyelembe venni, hogy a sütijeink kitörlése vagy a jövőbeli sütik letiltása által a Honlap egyes területei vagy funkciói nem lesznek elérhetők.

25. PANASZOK ÉS MEGJEGYZÉSEK

25.1 A Honlapon keresztül történt játékkal kapcsolatos panaszt vagy vitát az eredeti tranzakció időpontja után legfeljebb 30 napig veszünk figyelembe.
25.2 Ha panaszt kíván tenni a Honlappal kapcsolatban, akkor első lépésként vegye fel a kapcsolatot Ügyfélszolgálatunkkal az Ön panaszával kapcsolatban.
25.4 Vita esetén Ön és a Fenntartó megállapodnak abban, hogy a szerver nyilvántartása a panasz lezárásának végső döntő eleme.
25.5 Ön elismeri, hogy a véletlenszám-generátorunk határozza meg a Honlapon keresztül játszott játékok eredményét, Ön elfogadja az összes ilyen játékok eredményét. Továbbá beleegyezik abba, hogy abban a valószínűtlen esetben, ha az Ön képernyőjén és a játék szerverén lévő eredmények között eltérés tapasztalható, a játék szerverén lévő eredmény érvényes, Ön elismeri, és beleegyezik abba, hogy a nyilvántartásaink a végső döntő szempontok annak meghatározásában, hogy milyen feltételekkel és körülmények között vehet részt az adott online játékban, valamint a részvétel eredményeinek eldöntésében.
25.6 Ha fel kívánjuk venni Önnel a kapcsolatot, akkor arra a Kapcsolattartási adatain keresztül kerül sor. Az értesítések azonnal megfelelően kézbesítettnek és átvettnek minősülnek, miután e-mailt küldünk Önnek, ill. miután telefonon beszéltünk Önnel (beleértve, ha hangposta-üzenetet hagyunk Önnek), ill. postai küldemény esetén három (3) nappal a feladás után. Az értesítés kézbesítésének bizonyításához elégséges módon kell bizonyítani - levél esetében -, hogy az ilyen jellegű levél megfelelő módon meg volt címezve, le volt bélyegezve, a postaládába elhelyezésre került; valamint - e-mail esetében - igazolni kell, hogy az ilyen jellegű e-mailt a Kapcsolattartási adataiban megadott e-mail címre elküldtük (ha ez létezik).

26. ÉRTELMEZÉS

26.1 A Felhasználási feltételek szövegének eredeti nyelve a magyar, és annak értelmezése az eredeti magyar szövegen alapszik. Ha a Felhasználási feltételeket, ill. az azokkal kapcsolatos dokumentumokat és értesítéseket más nyelvekre fordítják le, akkor az eredeti magyar szöveg érvényes.

27. JOGOK ÉS KÖTELEZETTSÉGEK ÁTRUHÁZÁSA

Fenntartjuk a jogot a Felhasználási feltételek részben vagy egészben történő engedményezésére, átruházására, alengedélyezésébe vagy zálogba adására bármely személy számára (azonban az Ön beleegyezése nélkül), értesítés nélkül, feltéve, hogy az ilyen jellegű átruházásra ugyanazon feltételek vonatkoznak, és Ön számára ugyanolyan előnyökkel járnak. A Felhasználási feltételek értelmében az Ön jogait és kötelezettségeit nem ruházhatja át, nem engedélyezheti tovább, és semmilyen módon nem engedményezheti.

28. ELLENŐRZÉSÜNKÖN KÍVÜL ÁLLÓ ESEMÉNYEK

28.1 A jelen Felhasználási feltételek értelmében nem vállalunk felelősséget kötelezettségeinek teljesítésének elmulasztásáért, késedelméért, amelyet az Ön észszerű ellenőrzésén kívül eső események okoztak (“Vis major esemény”).
28.2 Teljesítésünk felfüggesztettnek minősül a vis major esemény folytatódásának időtartamára, és ezen időszakkal meghosszabbodik kötelezettségeink teljesítése. Minden észszerűen elvárható lépést megteszünk a vis major esemény megszüntetésére, vagy olyan megoldás megtalálására, amely által kötelezettségeinket a vis major események ellenére is teljesíteni tudjuk.

29. JOGFELADÁS

29.1 Amennyiben nem ragaszkodunk az Ön kötelezettségeinek szigorú teljesítéséhez, ill. nem élünk azzal a joggal vagy jogorvoslattal, amelyre jogosultak vagyunk, az nem jelenti az ilyen jellegű jogokról vagy jogorvoslatokról való lemondást, valamint nem mentesíti Önt a kötelezettségek teljesítése alól.
29.2 jogfeladás hiánya nem jelenti a későbbi jogfeladás hiányát.
29.3 A jelen Felhasználási feltételek rendelkezéseinek értelmében a jogfeladás nem érvényes, kivéve, ha azt kifejezetten jogfeladásnak minősítik, és azt írásban közlik Önnel a fenti 25 bekezdés (Panaszok és észrevételek) szerint.

30. ÉRVÉNYESSÉGI ZÁRADÉK

30.1 Ha a Felhasználási feltételek valamelyikét az illetékes hatóságok bármilyen mértékben érvénytelenné, törvénytelenné vagy kikényszeríthetetlenné nyilvánítják, akkor az adott feltétel vagy rendelkezés olyan mértékben különül el a többi feltételtől és rendelkezéstől, hogy azok a törvény által biztosított legnagyobb mértékben továbbra is érvényesek maradnak.
30.2 Az ilyen esetekben az érvénytelennek vagy a kikényszeríthetetlennek minősülő részt a hatályos törvények által engedélyezett módon oly módon helyettesítik, hogy az a lehető legjobban tükrözze a Fenntartó eredeti szándékát.

31. A TELJES MEGÁLLAPODÁS

31.1 A Felhasználási feltételek és az azokban kifejezetten megemlített dokumentumok a teljes megállapodást képviselik Ön és vállalatunk között, valamint minden más, Ön és vállalatunk között kötött írásos vagy szóbeli megállapodást, értelmezést és rendelkezést felülmúl.
31.2 Tudomásul vesszük, hogy egyikünk sem támaszkodott a másik fél által adott semmilyen bemutatásra, vállalásra vagy ígéretre, ill. nem utalt ezekre a köztünk folytatott írásbeli és szóbeli tárgyalások során, kivéve, ha azt a Felhasználási feltételek kifejezetten tartalmazzák.
31.3 Egyik fél sem vehet igénybe jogorvoslatot a másik fél által tett valótlan állítás tekintetében, történjen az írásban vagy szóban, a szerződés kelte előtt (kivéve, ha a valótlan állítást ártó szándékkal tették), valamint a Felhasználási feltételek értelmében a másik fél egyetlen jogorvoslatára a szerződés megszegése esetén van mód.

32. AZ IRÁNYADÓ JOG ÉS AZ ILLETÉKES BÍRÓSÁG

32.1 A Felhasználási feltételekre és azok értelmezésére irányadó jog Magyarország jogszabályai.
32.2 Magyarország bíróságai nem kizárólagos illetékességgel rendelkeznek a Felhasználási feltételekből eredő viták esetén.

33. FELELŐSSÉGTELJES JÁTÉK

33.1 Azon ügyfeleink számára, akik korlátozni kívánják játékukat, önkéntes önkizáró szabályzatot biztosítunk, amely lehetővé teszi Fiókjának bezárását, vagy min. hat hónapos időtartamra korlátozza a játékokat. Igény esetén a korlátozás akár 5 (öt) évig tart.
33.2 Ha tájékoztatást igényel ezen lehetőséggel kapcsolatban, akkor forduljon Ügyfélszolgálatunkhoz.

34. LINKEK

34.1 Ahol más honlapokra mutató hiperlinkeket biztosítunk, azt kizárólag tájékoztatási célból tesszük. Saját felelősségére használja ezen linkeket, és nem vállalunk felelősséget az ilyen jellegű honlapok tartalmáért vagy használatáért, ill. a rajtuk található információkért. Kifejezett engedélyünk hiányában nem hozhat létre erre az oldalra mutató linkeket, ill azokat nem módosíthatja.

35. KAPCSOLAT

A Fenntartóval a fenti 2.1 pontban található címén, ill. a Honlapon található nyílvános szerkesztőségi e-mail címen veheti fel a kapcsolatot.

FÜGGELÉK - MGAME SOLUTIONS VÉGFELHASZNÁLÓI MEGÁLLAPODÁS

A JELEN HONLAP ALKALMAZZA A SZOFTVERSZOLGÁLTATÓ SZOFTVERÉT A SZOFTVERSZOLGÁLTATÓTÓL KAPOTT ENGEDÉLY SZERINT. A SZOFTVER LETÖLTÉSÉNEK ÉS MÁS MÓDON TÖRTÉNŐ HASZNÁLATÁNAK FELTÉTELE, HOGY MEGKÖSSE AZ ALÁBBI, KÖTELEZŐ ÉRVÉNYŰ ALENGEDÉLYRŐL SZÓLÓ SZERZŐDÉST, AMELY IRÁNYADÓ AZ ADOTT SZOFTVER HASZNÁLATÁRA. SZÍVESKEDJEN ALAPOSAN ELOLVASNI A MEGÁLLAPODÁST, HOGY MEGGYŐZŐDJÖN ARRÓL, TELJES MÉRTÉKBEN MEGÉRTETTE-E A TARTALMÁT. A HONLAPON TÖRTÉNŐ REGISZTRÁCIÓ JÓVÁHAGYÁSÁVAL BELEEGYEZIK, HOGY A SZERZŐDÉS MEGKÖTÉSE ELEKTRONIKUS KOMMUNIKÁCIÓVAL TÖRTÉNIK, VALAMINT A HATÁLYOS TÖRVÉNYEK ÉS JOGSZABÁLYOK ÉRTELMÉBEN, A KÖTELEZŐ ÉRVÉNYŰ ÉS HATÁLYOS TÖRVÉNYEK ÁLTAL MEGENGEDETT MÉRTÉKBEN LEMOND MINDEN JOGRÓL ÉS IGÉNYRŐL, AMELY HAGYOMÁNYOS (NEM ELEKTRONIKUS) ALÁÍRÁST IGÉNYEL; ÖN AZT IS IGAZOLJA, HOGY ELOLVASTA AZ ALENGEDÉLYRŐL SZÓLÓ MEGÁLLAPODÁST, ÉS BELEEGYEZIK, HOGY ANNAK FELTÉTELEI ÖNRE KÖTELEZŐ ÉRVÉNYŰEK. AMENNYIBEN NEM ÉRT EGYET A JELEN MEGÁLLAPODÁS FELTÉTELEINEK VALAMELYIKÉVEL, AKKOR NE REGISZTRÁLJON A SZOLGÁLTATÁSRA, ÉS NE FOLYTASSA A SZOFTVER LETÖLTÉSÉT, TELEPÍTÉSÉT VAGY EGYÉB MÓDON TÖRTÉNŐ HASZNÁLATÁT.

MEGHATÁROZÁSOK

Az alábbi szavak, kifejezések a Végfelhasználói Licensz Megállapodásban ("VLM") következő jelentéssel rendelkeznek, kivéve, ha a szövegkörnyezet alapján egyértelműen más a jelentésük:
“FPA hálózat”    a központosított és megosztott póker kártyaszoba, amelyet a Szoftverszolgáltató kezel, ill. annak nevében kezelik azt, és ezen online póker játékokat a Szoftverszolgáltató telepítette és konfigurálta;
“Szellemi tulajdonjogok”    minden szabadalom, feltalálói jog, szerzői jog és kapcsolódó jogok, erkölcsi jogok, adatbázissal kapcsolatos jogok, félvezető tipográfiás jogok, kiegészítő védelmi okiratok, kisebb szabadalmak, típusmodellek, védjegyek, szolgáltatási jegyek, kereskedelmi nevek, goodwillel kapcsolatos jogok, és/vagy a szellemi tulajdonjogokkal való visszaélés miatti perekre való jog, a designnal kapcsolatos jogok, a személyiségi jogok, a bizalmas információkkal és a titoktartással kapcsolatos jog (beleértve, de nem, kizárólagosan a know how, az üzleti titkok, találmányok (szabványképesek vagy nem) és egyéb hasonló vagy egyenértékű jogok és védelmi formák (bejegyzett vagy be nem jegyzett), valamint ezen jogok alkalmazása (vagy alkalmazásra szóló jog), ezen jogok megújítása vagy kibővítése, jelenlegi vagy jövőbeli állapotban, a világ bármely részén;
“Online játékrendszer”    A Honlapon lévő internetes játékrendszereink, játéktevékenység és a kapcsolódó szolgáltatások, többek között az online póker és egyéb játékok;
“Pókerszoba”    Az általunk működtetett Honlap azon része, amely kapuként szolgál ahhoz, hogy Ön részt vehessen az FPA hálózatban;
“A játékos számlája”    magánszemély által nyitott személyi számla, amelyet mi tartunk fenn, hogy az adott személy az Online Játékrendszerben játékokban vehessen részt;
"Szoftver"    Az Ön által az Online Játékrendszerben a póker játékokhoz használandó szoftver, beleértve a szoftverhez kapcsolódó dokumentációkat, fejlesztéseket, módosításokat, kiegészítéseket, tranzakciókat vagy frissítéseket;
“Szoftverszolgáltató”    MGAME Solutions Corporation, (cégjegyzékszám 029686), bejegyzett székhelye: Crystal Offices, OT Towers, Victoria, Mahe, The Republic of Seychelles.
“Ön”/”Öné”/”Önmaga” a Honlapról letöltött szoftver felhasználója;
“Mi”/”Miénk”/”Mi magunk”    az adott Fenntartó, akivel Ön szerződést köt, az Általános felhasználási feltételek 2 bekezdésének értelmében;
“Használat”    (a) bármelyik szoftverrel kapcsolatos betöltés, telepítés, végrehajtás, futtatás, tárolás, átvitel, megjelenítés és másolás (betöltés, telepítés, végrehajtás, futtatás, tárolás, átvitel, megjelenítés céljából); valamint (b) a dokumentációk vonatkozásában a dokumentációk használata és másolása (amennyiben az észszerűen szükséges a Szoftver használatához a VLM rendelkezéseinek értelmében); valamint a “Használat” fogalmát ennek megfelelően kell értelmezni;
“Honlap”    a Felhasználási feltételekben meghatározott honlap, amelynek részét képezi a jelen VLM, valamint a linkeken vagy más elérési útvonalon elérhető kapcsolódó oldalak.

1. A SZOFTVER HASZNÁLATÁNAK ENGEDÉLYEZÉSE

1.1. Az alábbi 3. záradék értelmében ezennel korlátozott, személyre szóló, nem kizárólagos, nem átruházható jogot biztosítunk Önnek a Szoftvernek az Ön számítógépén történő használatához, kizárólag abból a célból, hogy részt vehessen az Online Játékrendszerben, beleértve a Pókerszobában játszott pókerjátszmákat a jelen VLM rendelkezései szerint.
1.2. A fenti 1.1. záradékban szereplő engedély a Szoftver tárgykódjára vonatkozik (azaz a Szoftver összeállított, összerakott, ill. gép számára futtatható verziója, ill. a Szoftver bármely része), és nem ad Önnek jogokat a Szoftver forráskódjára vonatkozóan (azaz a Szoftver ember által olvasható formája).
1.3. Minden jogot fenntartunk, amely kifejezetten nem került megadásra Önnek a fenti 1.1. és az 1.2. záradékokban. Ezen felül - kivéve, ha a fenti 1.1. és az 1.2. záradékokban kifejezetten szerepel - tilos az alábbi tevékenység végzése, valamint beleegyezik abba, hogy azokat másoknak sem engedélyezi, ill. nem támogat másokat az alábbi tevékenységekben:
1.3.1. a Szoftver telepítése vagy betöltése szerverre vagy egyéb hálózati eszközre, ill. lépéseket tenni annak érdekében, hogy a Szoftver bármely nyilvános helyen, online szolgáltatás keretében, ill. távolról történő betárcsázással, hálózatokon bárki számára elérhető legyen;
1.3.2. az Ön Szoftver használatára vonatkozó engedélyének továbbadása átruházása, bérbeadása, lízingbe adása, kölcsönadása, másolása (kivéve, ha a VLM másképp rendelkezik), ill. a Szoftver másolatának terjesztése;
1.3.3. a szerzői jogok, tulajdonjogok és hasonló utalások eltávolítása a Szoftverről (vagy annak bármely példányáról);
1.3.4.a Szoftver vagy egy részének működtetése harmadik felek előnyére vagy nevében, beleértve az alkalmazási szolgáltatások, az internetes szolgáltatások, időmegosztási megállapodások szolgáltatói által, alvállalkozói vagy irodai szolgáltatások keretében;
1.3.5. a Szoftver vagy egy részének, ill. annak példányainak, adaptációjának, átírásának vagy egyesített részeinek használata, másolása, módosítása, származékos alkotások készítése, terjesztése;
1.3.6. a Szoftver vagy egy részének dekódolása, visszafejtése, részekre bontása, szétszedése vagy egyéb módon történő lefordítása, ill. átalakítása; vagy
1.3.7. Biztonsági rendszerünkbe való belépés, hozzáférés, erre tett kísérlet, ill. annak kikerülése, ill. a Pókerszobába, vagy a Honlap bármely más részébe való bármilyen beavatkozás (beleértve, de nem kizárólagosan a robotok és hasonló eszközök), vagy a Szoftver és/vagy funkciójának, ill. alkotórészeinek módosítására tett kísérlet.
1.5. Tudomásul veszi, és beleegyezik abba, hogy minden, a Szoftverrel kapcsolatos szellemi tulajdonjog, jogcím és érdek beleértve a Szoftveren vagy ahhoz hozzátéve végzett bármely módosítás, fejlesztés, adaptáció, fordítás és egyéb változtatás kizárólag a Szoftverszolgáltató tulajdona (vagy annak engedményezőié), még akkor is, ha azokat az Ön vagy harmadik személyek ötletei, javaslatai alapján fejlesztették ki. Visszavonhatatlanul felruházza a Szoftverszolgáltatót minden joggal, jogcímmel és érdekkel, amellyel Ön rendelkezik vagy amelyeket megszerez az ilyen jellegű jogokkal kapcsolatban, beleértve, de nem kizárólagosan a szabadalmakat, a szerzői jogokat, a védjegyeket, az üzleti titkokat, ill. know how-t, valamint beleegyezik abba, hogy aláír és a Szoftverszolgáltatónak elküld minden olyan dokumentumot, amelyet a Szoftverszolgáltató szükségesnek talál a z előbb említett jogok Szoftverszolgáltatóra történő átruházásához szükségesnek vél.
1.6. A SZOFTVERT A JELEN VLM KERETÉBEN, GARANCIA NÉLKÜL BOCSÁTOTTUK RENDELKEZÉSÉRE, AMELYNEK ÉRTELMÉBEN SEM KIFEJEZETT, SEM RÁUTALÓ JELLEGGEL NEM VÁLLALUNK KÖTELEZETTSÉGET, GARANCIÁT VAGY ÉRTELMEZÉST, SEM TÖRVÉNYEN ALAPULÓAN, SEM ANÉLKÜL (A KIZÁRÁSOK A TÖRVÉNY ÁLTAL MEGENGEDETT MÉRTÉKBEN TÖRTÉNNEK).
1.7. MI ÉS A SZOFTVERSZOLGÁLTATÓ, VALAMINT AZ ÖSSZES PARTNERÜNK ÉS/VAGY A SZOFTVERSZOLGÁLTATÓ PARTNEREI EZÚTON KIZÁRJUK, ÉS LEMONDUNK (A TÖRVÉNY ÁLTAL MEGENGEDETT MÉRTÉKŰ KIZÁRÁS) MINDEN EGYES BENNE FOGLALT FELTÉTELRŐL ÉS GARANCIÁKRÓL (BELEÉRTVE A FORGALMAZHATÓSÁG, A MEGFELELŐ MINŐSÉG ÉS AZ ADOTT CÉLRA VALÓ MEGFELELŐSÉG GARANTÁLÁSÁT), VALAMINT AZ ELŐZŐEK ÁLTALÁNOS ÉRVÉNYÉNEK KORLÁTOZÁSA NÉLKÜL SEM MI, SEM A SZOFTVERSZOLGÁLTATÓ (VAGY A KAPCSOLÓDÓ PARTNEREK) NEM GARANTÁLJUK - NEM KIZÁRÓLAGOS JELLEGGEL -, HOGY (A) A SZOFTVER NEM SÉRTI HARMADIK FELEK JOGAIT, ILL. (B) A SZOFTVER MŰKÖDÉSE MEGSZAKÍTÁSOK ÉS HIBÁK NÉLKÜL TÖRTÉNIK, ILL. A SZOFTVERBEN LÉVŐ HIBÁK KIJAVÍTÁSÁÉRT, ILL. A SZOFTVER VÍRUSMENTESSÉGÉÉRT; ILL. (C) A SZOFTVER MEGFELELŐ MINŐSÉGÉÉRT, ADOTT CÉLRA VALÓ MEGFELELŐSÉGÉÉRT; ILL. (D) AZT, HOGY A SZOFTVERT HARDVERREL VAGY MÁS SZOFTVERREL EGYÜTT KELL HASZNÁLNI (AMELY ELTÉR ATTÓL A HARDVERTŐL ÉS/VAGY EGYÉB SZOFTVERTŐL, AMELYET A SZOFTVERREL KOMPATIBILISKÉNT TÜNTETTEK FEL; AZ ILYEN JELLEGŰ INFORMÁCIÓK A SZOFTVER LETÖLTÉSEKOR ÉS/VAGY A HONLAPON ÉS/VAGY A SZOFTVERSZOLGÁLTATÓ HONLAPJÁN RENDELKEZÉSRE ÁLLNAK), AMELY NEM OKOZ ZAVART A SZOFTVERBEN, A HARDVERBEN ÉS AZ EGYÉB SZOFTVEREKBEN.
1.8. ABBAN AZ ESETBEN, HA A SZOFTVERREL KAPCSOLATBAN KOMMUNIKÁCIÓS VAGY RENDSZERHIBÁK TÖRTÉNNEK, SEM MI, SEM A SZOFTVERSZOLGÁLTATÓ, SEM PARTNEREINK, ILL. A SZOFTVERSZOLGÁLTATÓ PARTNEREI NEM FELELŐSEK AZ ÖNNEL VAGY HARMADIK FÉLLEL SZEMBEN AZ ILYEN JELLEGŰ HIBÁKBÓL ADÓDÓ KÖLTSÉGEKÉRT, KIADÁSOKÉRT, VESZTESÉGEKÉRT ÉS KÖVETELÉSEKÉRT.
1.9. SEM MI, SEM A KAPCSOLÓDÓ FELEK NEM FELELŐSEK ÖNNEL VAGY HARMADIK FÉLLEL SZEMBEN AZ ÖN SZÁMÁRA A SZOFTVER MEGHIBÁSODÁSA VAGY A HIBÁJA MIATT TÉVESEN FOLYÓSÍTOTT FIZETÉSEKÉRT, ILL. A SZOFTVERSZOLGÁLTATÓ VAGY HARMADIK FÉL KÖVETELÉSÉVEL VAGY IGÉNYÉVEL KAPCSOLATBAN AZ ILYEN FIZETÉSEK VISSZATÉRÍTÉSÉÉRT VAGY AZOKKAL KAPCSOLATBAN BÁRMILYEN ÜGYBEN.
1.10. Ezúton tudomásul veszi, hogy nincs ellenőrzésünk a Szoftver Ön által történő használatával kapcsolatban. Saját felelősségére tölti be és használja a Szoftvert, és semmilyen esetben sem vagyunk felelősek Önnel szemben a közvetlen, közvetett, következményes, véletlen vagy különleges károkért vagy veszteségekért (kivéve a hanyagságunk miatt bekövetkező személyi sérülést vagy halált).

2. TITOKTARTÁS

A Szoftver nem nyilvános és bizalmas információkat tartalmaz, amelyek számunkra vagy a Szoftverszolgáltató számára titkosak és értékesek. Beleegyezik abba, hogy a Szoftver használata során és azt követően (a) az minden bizalmas információt szigorúan bizalmasan kezel; (b) az ilyen jellegű információkat nem teszi közzé harmadik fél számára, valamint azokat nem használja az Online Játékrendszerben való részvételen kívül más célokra. Továbbá beleegyezik abba, hogy mindenkor megtesz minden észszerű lépést annak érdekében, hogy az ilyen jellegű bizalmas információkat megvédje és titokban tartsa.

3. A TÖRVÉNYES HASZNÁLAT ELLENŐRZÉSÉRE VONATKOZÓ KÖTELEZETTSÉG

3.1. A jelen VML értelmében a Szoftver használati engedélyének feltétele, hogy Ön betöltse a Szoftver törvényes használatához, ill. a játékokban való részvételhez szükséges életkort abban az országban, ahol a Szoftvert használja. Igazolja, hogy betöltötte azt az életkort, amelyet az adott ország törvényei előírnak. Továbbá igazolja, hogy figyelembe veszi, és folyamatosan tájékozódik az összes vonatkozó jogszabályról a Szoftver használatára vonatkozóan, valamint egyetért azzal, hogy mi és a Szoftverszolgáltató semmilyen módon nem garantálja, hogy a Szoftver szerencsejátékra való használata törvényes az adott ország törvényei szerint.
3.2. Mivel változás állhat be a törvények által előírt követelményekben, Ön vállalja, hogy ellenőrzi az Ön Online Játékrendszerben való részvételének és a Szoftver használatának törvényességét az Önre vonatkozó törvények szerint, és ugyanezt teszi az összes hatályos törvénnyel és illetékes hatósággal, valamint elfogadja kizárólagos felelősségét annak meghatározásáért, hogy a Szoftver használata törvényes-e az Önre és/vagy a Szoftverre vonatkozó jogszabályok értelmében.

4. A KÖVETELÉSEK ÉS A FELELŐSSÉG KORLÁTOZÁSA

4.1. Megérti, és beleegyezik abba, hogy (a) a jelen VLM Szoftverre vonatkozó részei szerinti kötelezettségek a Szoftverszolgáltató, ill. Kapcsolt felei javát is szolgálják (és ezért ez általuk is kikényszeríthető), valamint (b) a Szoftverszolgáltató és Kapcsolt felei a VLM-nek nem felei, és nem felelnek az Önnek vagy harmadik félnek okozott károkért, függetlenül annak formájától, hogy az szerződésből erednek, szerződésen kívül (beleértve a hanyagságot), szigorú felelősség alatt vagy egyéb módon következett be.
4.2. Szabadon dönthet afelől, hogy letölti-e és használja-e a Szoftvert. Amennyiben ezt megteszi, tudomásul veszi, hogy saját kockázatára teljes mértékben megértette és elfogadja a VLM rendelkezéseit, beleértve a jelen 4. záradék rendelkezéseit. SEMMILYEN ESETBEN SEM VAGYUNK FELELŐSEK A SZOFTVERSZOLGÁLTATÓVAL, ILL. KAPCSOLT FELEINKKEL EGYÜTTESEN:
4.2.1.1. A KÖVETKEZMÉNYES KÖZVETETT, VÉLETLEN VAGY KÜLÖNLEGES KÁROKÉRT VAGY VESZTESÉGEKÉRT, AMELYEK AZ ÜZLETBEN, A HASZONBAN, A BEVÉTELBEN, A SZERZŐDÉSEKBEN ÉS A VÁRT MEGTAKARÍTÁSOKBAN KÖVETKEZNEK BE; VAGY OLYAN JELLEGŰ VESZTESÉGEKÉRT ÉS KÁROKÉRT, AMELYEK AZ ADATOK ELVESZTÉSÉBŐL, KÁROSODÁSÁBÓL, ILL. AZ AZOKKAL VALÓ VISSZAÉLÉSEKBŐL EREDNEK, ill.
4.2.1.2.A  MINDENKORI, 100 EUR (EGYSZÁZ EURÓ) ÉRTÉKET MEGHALADÓ KÖVETELÉSEKÉRT, AMELYEK A JELEN VLM-BŐL EREDNEK, ILL. AZZAL KAPCSOLATOSAK, FÜGGETLENÜL ATTÓL, HOGY SZERZŐDÉSBEN, AZON KÍVÜL (BELEÉRTVE A HANYAGSÁGOT), SZIGORÚ FELELŐSSÉGGEL VAGY EGYÉB MÓDON KÖVETKEZTEK BE, MINDENKOR ÉRVÉNYES, HOGY a 4.2. záradékban semmi sem zárja ki az Önnel szemben fennálló felelősségünket a hanyagságunk miatt okozott halálért vagy személyi sérülésért; ill. a téves bemutatásból származó tisztességtelen cselekedetekért.

5. MEGOSZTOTT PÓKERSZOBA HÁLÓZAT

5.1. Jelenleg megosztott pókerszoba hálózat tagjai vagyunk, amellyel Ön más pókeroldalakról származó játékosokkal játszhat pókert; minden játékos ugyanabban a játszmában vesz részt, ill. ugyanazon asztalnál foglal helyet a megosztott pókerszoba platformon keresztül, amelyet a póker hálózati szolgáltató harmadik fél szolgáltatója tart fenn.
5.2. Ezért beleegyezik abba, hogy miután belépett a pókerszobába, elfogadja és betartja a megosztott pókerszobára, beleértve annak játékaira, asztalaira és játszmáira vonatkozó szabályokat és feltételeket.
5.3. Tudomásul veszi, és beleegyezik abba, hogy mi és/vagy a megosztott pókerhálózat fenntartója, saját vagy együttes illetékességi körünkben fenntartjuk a jogot az Ön játékának befejezésére, ill. a Játékos Számlájának blokkolására, valamint annak meggátolására, hogy Ön elérhesse a megosztott pókerhálózatot - amelyet vagy a Honlapon vagy más honlapokon keresztül érhet el -, ha Ön megszegi a játékszabályokat vagy a jelen VLM bármely feltételét.
5.4. Továbbá tudomásul veszi, és beleegyezik abba, hogy mi és/vagy a megosztott pókerhálózat fenntartója, saját vagy együttes illetékességi körünkben fenntartjuk a jogot arra, hogy az Ön játékával, személyével, pénzösszegek elhelyezésével kapcsolatos adatokat és bármely olyan kapcsolódó információt és kérést adatbázisunkban gyűjtsünk, feldolgozzunk és nyilvántartsunk, amelyek segítenek a tisztességtelen magatartás, az összejátszás és más szabálytalan viselkedés megelőzésében.

6. BIZTONSÁG

Az összejátszás megelőzése
6.1. Az összejátszás olyan helyzet, amelyben két vagy több játékos tisztességtelen előnyre próbálnak szert tenni azáltal, hogy megosztják egymással a kártyáikkal és a pókerasztallal kapcsolatos egyéb információkat. Az a játékos, aki kísérletet tesz más játékosokkal való összejátszásra a Pókerszoba használata közben, soha többé nem használhatja a Pókerszobát, a Honlapot, a Szoftvert vagy egyéb szolgáltatásunkat, Számlája pedig azonnali hatállyal megszűnik. Minden tőlünk telhetőt megteszünk az összejátszással gyanúsított játékosok elleni panasz kivizsgálására. Ha vállalatunk vagy kapcsolt felünk a játék során összejátszást gyanít, akkor vállalatunk vagy a kapcsolt fél saját hatáskörükben megszüntetheti a gyanúsított játékos Pókerszobához való hozzáférését, és/vagy blokkolhatja a játékos Számláját. Sem vállalatunk, sem kapcsolt feleink semmilyen körülmények között sem felelősek az Önt vagy más játékost ért veszteségért, amely összejátszás vagy egyéb törvénytelen tevékenység eredményeként merül fel, és sem vállalatunk, sem kapcsolt feleink sem kötelesek lépéseket tenni, ha gyaníthatóan összejátszásra vagy törvénytelen cselekedetre került sor.
6.2. Személyi adatait kizárólag a Honlapon elérhető adatvédelmi szabályzatunknak megfelelően használjuk fel. Fenntartjuk a jogot az adatvédelmi szabályzatunk módosítására. Fenntartjuk azonban a jogot arra, hogy további adatok megadására kérjük, valamint bármely további adatot bizalmasan kezelünk. Továbbá fenntartjuk a jogot, hogy bizonyos körülmények között bizonyos adatokat az illetékes hatóságok rendelkezésére bocsássunk, amennyiben azt a törvény vagy a szabályozó szervek írják elő. Adatvédelmi szabályzatunk értelmében, a személyi adatok hatóságok vagy szervek számára a pénzmosás, a csalások és más bűncselekmény nyomozását szolgáló közzétételére való jog a törvény által előírt mértékig terjed.

7. GARANCIÁK ÉS ÉRTELMEZÉSEK

Garantálja és tanúságot tesz az alábbiakról:
7.1. Ellenőrizte, hogy az Online Játékrendszerünkben való részvétele és a Szoftver használata törvényes-e az Önre vonatkozó jogszabályok értelmében, valamint azt a hatályos jogszabályoknak és az illetékes hatóságok rendeleteinek értelmében törvényesnek találta.
7.3. Nem játszik össze, és erre nem tesz kísérletet, továbbá sem közvetlen, sem közvetett módon nem áll szándékában összejátszásban részt venni egyik játékossal sem az Online Játékrendszerben játszott játszmák során;

8. ÉRVÉNYESSÉG ÉS MEGSZŰNÉS

8.1. A jelen VLM megszűnésekor beleegyezik abba, és tudomásul veszi, hogy (i) az Ön Szoftver használatára vonatkozó jogai azonnal megszűnnek, (ii) beszünteti a Szoftver használatát, valamint (iii) eltávolítja a Szoftvert a számítógépéről, merevlemez-maghajtóiról, hálózatáról és egyéb tárolóeszközeiről.

9. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

9.1. Irányadó jog. A jelen VLM felépítésére, érvényességére és teljesítésére a magyar jog irányadó (kivéve addig a mértékig, amennyire a helyi jog az Ön felhasználására vonatkozik).
9.2. Az átruházás tilalma. A jelen VLM-et vagy annak VLM-mel kapcsolatos jogait vagy kötelezettségeit nem ruházhatja át más személyre vagy vállalkozásra.
9.3. Elsőbbség. Amennyiben összeütközés áll fenn az VLM feltételei és az VLM-ben szereplő vagy a Szoftverrel kapcsolatban felhasznált bármely megállapodás vagy dokumentum között, a jelen VLM irányadó.

10. ELÉRHETŐSÉGEK

E-mail:
Facebook: machopoker