Amatőr zsugás leckéztette az amerikai profikat

Retee - 2014 augusztus 21. 21:45

Az 1993-as pókervilágbajnok fia is befizette a beülőt az Arizona State Poker Championship főversenyére, amely az idei WSOP lezárulta  óta az egyik legnagyobb pénzdíjazással villantó torna az Egyesült Államokban. A Main Eventre nevező 150 játékos pedig még a garantált 1,1 milliót is feljebb tolta, így végül majdnem másfél millió dollárért szállhatott harcba az a tucatnyi profi pókeres, akik mellett persze rengeteg amatőr zsugás is lapot kért a kezdésnél. Sőt, a nagy nevek ellenére a végső győzelmet egy olyan arc húzta be, aki nem hogy tornát nem nyert még korábban, hanem ezer dollárt sem keresett "karrierje" során az asztalnál, ezúttal azonban megállíthatatlannak bizonyult. Azt persze nehéz lenne eldönteni, hogy Robert Tanita "csak" a kezdők szerencséjének, vagy épp a tudásának köszönheti a győzelmet, az viszont biztos, hogy ha komolyabban akar foglalkozni a pókerrel a jövőben, akkor a 257 ezer dolláros nyereményéből futni fogja a leckékre.

Hiba!
Hiba!
Hiba!
Hiba!
Hiba!

Regisztráció véglegesitése

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket

Üdvözlünk a MachoPoker közösségben!

Gratulálunk, már csak egy lépés van hátra a regisztráció véglegesítéséhez!

Az aktiváláshoz szükséges linket elküldtük a megadott email címre.

FONTOS!
A regisztrációt megerősítő levél néhány esetben a Spam mappába, vagy a Promóciók közé kerül. Ha sehol sem találod vedd fel velünk a kapcsolatot a segitseg@machopoker.hu email címen.

Jó játékot kíván a
Machopoker.hu csapata!

Hiba! A felhasználónév nem lehet üres.

Regisztráció Facebook-al

Kérlek válassz felhasználónevet:

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket és az Adatvédelmi Nyilatkozatunkat.

Mégsem Facebook-al regisztrálok

Regisztráció Google-el

Kérlek válassz felhasználónevet:
Hiba! A felhasználónév nem lehet üres.

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket és az Adatvédelmi Nyilatkozatunkat.

Mégsem Google-el regisztrálok