Alkuval végződött a Los Angeles-i gigatorna

Retee - 2015 március 04. 21:11

Harmincegy játékos jelentkezett be az asztalokhoz, ám az 50 ezer dolláros beülőnek köszönhetően így is gigantikus összeg került a 2015-ös L.A. Poker Classic high-roller versenyének nyereményalapjába, ahol főképp elismert profik feszültek egymásnak. A bajnok így több mint félmillió dollárra számíthatott, ám a kisebb létszám ellenére senki sem lehetett biztos a végső győzelemben, hisz olyan arcok szálltak be az első helyért folyó harcba, mint JC Tran, Dan Smith vagy éppen a korábbi WSOP Main Event bajnok Antonio Esfandiari. Ennek megfelelően a kilátogatók igazi gyilkos küzdelemnek lehettek tanúi, ahol a végjátékban a megmaradt három játékos jobbnak látta, ha alkut köt egymással, hogy a zsetonok oroszlánrészét szétosztva végül Jason Koon szerezze meg a bajnoki címet. Az alku miatt persze az amerikai kevesebbet kaszált, mint eredetileg várhatta, ám Koon így is 436 ezer dollárt vághatott zsebre, míg a második helyre beérő JC Tran 373 ezerrel vigasztalódhatott.

Hiba!
Hiba!
Hiba!
Hiba!
Hiba!

Regisztráció véglegesitése

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket

Üdvözlünk a MachoPoker közösségben!

Gratulálunk, már csak egy lépés van hátra a regisztráció véglegesítéséhez!

Az aktiváláshoz szükséges linket elküldtük a megadott email címre.

FONTOS!
A regisztrációt megerősítő levél néhány esetben a Spam mappába, vagy a Promóciók közé kerül. Ha sehol sem találod vedd fel velünk a kapcsolatot a segitseg@machopoker.hu email címen.

Jó játékot kíván a
Machopoker.hu csapata!

Hiba! A felhasználónév nem lehet üres.

Regisztráció Facebook-al

Kérlek válassz felhasználónevet:

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket és az Adatvédelmi Nyilatkozatunkat.

Mégsem Facebook-al regisztrálok

Regisztráció Google-el

Kérlek válassz felhasználónevet:
Hiba! A felhasználónév nem lehet üres.

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket és az Adatvédelmi Nyilatkozatunkat.

Mégsem Google-el regisztrálok