A tízes hozta meg Luca első tornagyőzelmét

Retee - 2015 június 17. 23:02

Dél-Amerika számos nagy tornáján vett részt, sőt az elmúlt években EPT-versenyeken is feltűnt, Vegasban viszont még sohasem ült asztalhoz a harmadik legeredményesebb argentin játékos, Franco Ivan Luca, aki idén először a póker-világbajnokságon is lapot kért. Luca, aki karrierje során bőven 1 millió dollár fölött szedett össze élő tornákon, a WSOP 30-as, No-Limit Hold'em versenyén ült be az asztalhoz, ahol rajta kívül még több mint kétezer zsugás próbált ráhajtani az 1,9 millió dolláros nyereményalapra. Az argentin azonban nagyon érezte a játékot, így bejutott a döntő asztalhoz, majd egészen a heads-upig verekedve magát, ahol a cseh Artur Rudziankov ellen próbálhatta megszerezni első WSOP-karkötőjét. A két órás párharc végén aztán az argentin egyre inkább elhúzott, így Rudziankovnak kockáztatnia kellett, ezért A,3-mal all-int ajánlott még a flop előtt, amit Luca A,10-zel el is fogadott. A 8,8,J,A,J közös lapok után pedig épp az ász mellett figyelő tízes volt az, ami meghozta a győzelmet az argentin számára, aki a WSOP-karkötő mellett 353 ezer dollárt kaszált az első helyével.

Hiba!
Hiba!
Hiba!
Hiba!
Hiba!

Regisztráció véglegesitése

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket

Üdvözlünk a MachoPoker közösségben!

Gratulálunk, már csak egy lépés van hátra a regisztráció véglegesítéséhez!

Az aktiváláshoz szükséges linket elküldtük a megadott email címre.

FONTOS!
A regisztrációt megerősítő levél néhány esetben a Spam mappába, vagy a Promóciók közé kerül. Ha sehol sem találod vedd fel velünk a kapcsolatot a segitseg@machopoker.hu email címen.

Jó játékot kíván a
Machopoker.hu csapata!

Hiba! A felhasználónév nem lehet üres.

Regisztráció Facebook-al

Kérlek válassz felhasználónevet:

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket és az Adatvédelmi Nyilatkozatunkat.

Mégsem Facebook-al regisztrálok

Regisztráció Google-el

Kérlek válassz felhasználónevet:
Hiba! A felhasználónév nem lehet üres.

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket és az Adatvédelmi Nyilatkozatunkat.

Mégsem Google-el regisztrálok