A póker-világbajnok is versenyben a rekordot döntő high-roller tornán

Retee - 2015 augusztus 29. 16:30

Egy rekord már megdőlt Barcelonában, miután a főversenyre annyian fizették be a beülőt, amennyien még sosem vettek részt EPT Main Eventen, de úgy tűnik, hogy a katalán főváros ezzel nem lőtte el minden puskaporát, hisz egy kisebb, mégis rengeteg pénzt felhalmozó tornán is átadtak egy rekordot a múltnak. A 10300 eurós high-roller versenyen ugyanis összesen 479-en ültek be az asztalokhoz, míg a korábbi csúcs 393 pókeres volt, azaz a szervezők minden álmát fölmúló létszámmal startolhatott el a kiemelt esemény. Persze ennyi zsugás nem csak a nyereményalapra van hatással, hanem az esélyekre is, a későbbi győztes ugyanis jóval több párharcot lesz kénytelen megvívni, mint a korábbi bajnokok, cserébe viszont jóval több pénzre is számíthat a győzelméért. Erre az összegre pedig számos nagy név is pályázik, hisz - többek között - Adrian Mateos, Fedor Holz, Vanessa Selbst és a regnáló póker-világbajnok Martin Jacobson (képen) is túlélte az első napot. 

Hiba!
Hiba!
Hiba!
Hiba!
Hiba!

Regisztráció véglegesitése

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket

Üdvözlünk a MachoPoker közösségben!

Gratulálunk, már csak egy lépés van hátra a regisztráció véglegesítéséhez!

Az aktiváláshoz szükséges linket elküldtük a megadott email címre.

FONTOS!
A regisztrációt megerősítő levél néhány esetben a Spam mappába, vagy a Promóciók közé kerül. Ha sehol sem találod vedd fel velünk a kapcsolatot a segitseg@machopoker.hu email címen.

Jó játékot kíván a
Machopoker.hu csapata!

Hiba! A felhasználónév nem lehet üres.

Regisztráció Facebook-al

Kérlek válassz felhasználónevet:

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket és az Adatvédelmi Nyilatkozatunkat.

Mégsem Facebook-al regisztrálok

Regisztráció Google-el

Kérlek válassz felhasználónevet:
Hiba! A felhasználónév nem lehet üres.

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket és az Adatvédelmi Nyilatkozatunkat.

Mégsem Google-el regisztrálok