A bubi döntötte el az ászok csatáját a VIP-laptopért

Retee - 2017 Október 10. 21:25

Egy ász sokat érhet a mindent eldöntő körben, az viszont egészen biztos, hogy sem Vanek úr, sem Szemüveglencse nem örült túlzottan annak, mikor kiderült, hogy a VIP-döntőben mindketten az ászukban bízva mentek egymás ellen all-int még a flopot megelőzően. Ebben az esetben persze felértékelődik az ász színe és a kísérője, ebben pedig Vanek úr állt jobban, akinek a bubija ütötte ellenfele hetesét. 

Vanek úr: AJ
Szemüveglencse: ♠7A

Flop: ♠64♠A

Az első három közös lap aztán valóban Vanek úrnak feküdt jobban, míg Szemüveglencse leginkább csak abban bízhatott, hogy Fortuna beküld még egy hetest, amivel két párra erősíthet. A turn 2-ese, majd a river  ♣5-öse azonban nem segített neki, így Vanek úr ász párral és bubi kísérővel nyerte a kört és az Acer Aspire laptopot. Gratulálunk!