A Bicycle Casinóban ért 2 millió dollár fölé Dylan Wilkerson

Retee - 2017 március 15. 18:07

Több mint hétszáz játékos az asztaloknál, és 1 millió dollár a nyereményalapban - remekül indult a WSOP-C Los Angeles-i főversenye, amelyen több napot is túl kellett ahhoz érni, hogy valaki eljuthasson a komoly pénzekről döntő utolsó asztalhoz. Ez pedig még annak a Mike Leah-nek sem sikerült, aki talán a legnagyobb esélyesnek számított a Main Eventen, ám a kanadai ász végül a huszadik helyen kiszállt a küzdelemből. 

Nem úgy, mint Dylan Wilkerson, aki ugyan kisebb névnek számított, ám ő is közel 2 millió dollárt szedett össze élő tornákon, így rutinos arcként licitálhatott a fináléban, ahol sikerült is a heads-upba jutnia a brit Toby Lewis-szal egyetemben. És mivel a két zsugás nagyon közel állt egymáshoz a zsetonok tekintetében, így mindketten nyugodtan játszhattak, ami kezdetben Lewis-nak kedvezett, aki gyorsan megnyert 3 komolyabb potot is. A mindent eldöntő all-innél azonban elszámolta magát, a hatos párja ugyanis elbukott ellenfele kettes drillje ellen, így Wilkerson 216 ezer dollárt szerzett, amivel karrierbevétele átlépte a 2 millió dolláros határt.

Hiba!
Hiba!
Hiba!
Hiba!
Hiba!

Regisztráció véglegesitése

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket

Üdvözlünk a MachoPoker közösségben!

Gratulálunk, már csak egy lépés van hátra a regisztráció véglegesítéséhez!

Az aktiváláshoz szükséges linket elküldtük a megadott email címre.

FONTOS!
A regisztrációt megerősítő levél néhány esetben a Spam mappába, vagy a Promóciók közé kerül. Ha sehol sem találod vedd fel velünk a kapcsolatot a segitseg@machopoker.hu email címen.

Jó játékot kíván a
Machopoker.hu csapata!

Hiba! A felhasználónév nem lehet üres.

Regisztráció Facebook-al

Kérlek válassz felhasználónevet:

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket és az Adatvédelmi Nyilatkozatunkat.

Mégsem Facebook-al regisztrálok

Regisztráció Google-el

Kérlek válassz felhasználónevet:
Hiba! A felhasználónév nem lehet üres.

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket és az Adatvédelmi Nyilatkozatunkat.

Mégsem Google-el regisztrálok