190 millió forintot ért a hihetetlen dáma póker

Retee - 2016 június 26. 21:10

Bár 2007 óta játszik komolyabb szinten, mindeddig nem sikerült komolyabb eredményt produkálnia az ausztrál Marton Kozlovnak, aki elsősorban hazájában számított gyakori vendégnek az élő versenyeken, ahol közel 800 ezer dollárt szedett össze 9 év alatt. Ezzel együtt az ausztrál pro az elmúlt években rendszeresen elnézett Vegasba a póker-világbajnokságra, idén pedig - néhány napja - sikerült karrierje eddig legjobb eredményét megcsípnie, mikor egy ötödik helyet és 110 ezer dollárt szerzett a 21-es eventen. Persze ettől még Kozlov nem számított esélyesnek a 39-es, 6-Handed No-Limit Hold'em Championshipen, amelyen a tízezer dolláros beülő miatt szinte kizárólag ismert zsugások ültek be az asztalok mögé. A 294 fős mezőnyben mégis az ausztrál tett csodát, aki simán fölülmúlta a néhány nappal ezelőtt elért ötödik helyét, mikor bejutott a fináléba, és esélyt kapott arra, hogy megszerezze élete első WSOP-karkötőjét. Igaz, ez még a legjobb három között sem tűnt könnyű feladatnak, hiszen David Kitai 7, míg Justin Bonomo 10 milliót keresett karrierje során, azaz elviekben pont az Kozlov tűnt a legkevésbé esélyesnek a végső győzelemre, egészen a mindent eldöntő preflop hármas all-inig.

Bonomo: 9♣9
Kitai: 6♠6
Kozlov: ♣QQ

Flop: ♠QQ♠7♠K8

Kozlovnak tehát nem sokáig kellett izgulnia, hiszen már az első három közös lap után hátradőlhetett, és dáma pókerrel lazán húzta be a kört, ezzel hihetetlen összeget, körülbelül 190 millió forintot zsákmányolva.

WSOP 39. 6-Handed No-Limit Hold'em Championship végeredmény

  1. Marton Kozlov (ausztrál) - 665 ezer dollár
  2. Davidi Kitai (belga) - 411 ezer dollár
  3. Justin Bonomo (amerikai) - 271 ezer dollár
Hiba!
Hiba!
Hiba!
Hiba!
Hiba!

Regisztráció véglegesitése

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket

Üdvözlünk a MachoPoker közösségben!

Gratulálunk, már csak egy lépés van hátra a regisztráció véglegesítéséhez!

Az aktiváláshoz szükséges linket elküldtük a megadott email címre.

FONTOS!
A regisztrációt megerősítő levél néhány esetben a Spam mappába, vagy a Promóciók közé kerül. Ha sehol sem találod vedd fel velünk a kapcsolatot a segitseg@machopoker.hu email címen.

Jó játékot kíván a
Machopoker.hu csapata!

Hiba! A felhasználónév nem lehet üres.

Regisztráció Facebook-al

Kérlek válassz felhasználónevet:

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket és az Adatvédelmi Nyilatkozatunkat.

Mégsem Facebook-al regisztrálok

Regisztráció Google-el

Kérlek válassz felhasználónevet:
Hiba! A felhasználónév nem lehet üres.

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket és az Adatvédelmi Nyilatkozatunkat.

Mégsem Google-el regisztrálok