1,5 millió dollár dobtak össze az amszterdami Master Classics of Pokerre

Retee - 2016 november 27. 20:55

1,5 millió dollár került a nyereményalapba, így volt miért Amszterdamba látogatniuk Európa legjobb zsugásainak, akik a Master Classics of Poker 2016 főversenyén hatszámjegyű összeget kaszálhattak egy dobogós helyezéssel. A nagy nevek ellenére végül a legtöbbet mégis egy relatív ismeretlen ász, Abdelhakim Zoufri kasszírozta, aki ugyan 2010 környékén rendszeresen járt tornákra, ám több évnyi pihenő után csak idén tért vissza a zsugához. Megérte, hiszen Zoufri beverekedte magát a bajnokoktól hemzsegő mezőnyből a heads-upba, ahol már csak a nála tapasztaltabb pókeresnek számító Fabio Sperling választotta el a bajnoki címtől. A német azonban hiába indulhatott zsetonelőnyből és kezdett biztatóan, Zoufri kedvét nem tudta elvenni az utolsó párharctól, aki fokozatosan egyenlítette ki az állást, majd egy all-int megnyerve behúzta a végső győzelmet és karrierje legnagyobb nyereményét, a bajnoki címért járó 275 ezer eurót is.

Hiba!
Hiba!
Hiba!
Hiba!
Hiba!

Regisztráció véglegesitése

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket

Üdvözlünk a MachoPoker közösségben!

Gratulálunk, már csak egy lépés van hátra a regisztráció véglegesítéséhez!

Az aktiváláshoz szükséges linket elküldtük a megadott email címre.

FONTOS!
A regisztrációt megerősítő levél néhány esetben a Spam mappába, vagy a Promóciók közé kerül. Ha sehol sem találod vedd fel velünk a kapcsolatot a segitseg@machopoker.hu email címen.

Jó játékot kíván a
Machopoker.hu csapata!

Hiba! A felhasználónév nem lehet üres.

Regisztráció Facebook-al

Kérlek válassz felhasználónevet:

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket és az Adatvédelmi Nyilatkozatunkat.

Mégsem Facebook-al regisztrálok

Regisztráció Google-el

Kérlek válassz felhasználónevet:
Hiba! A felhasználónév nem lehet üres.

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket és az Adatvédelmi Nyilatkozatunkat.

Mégsem Google-el regisztrálok